eur:
395.06
usd:
370.8
bux:
65151.91
2024. április 19. péntek Emma

Nyirő József újratemetése: Kövér László nem akar ideológiai vitát

Kövér László kegyeleti aktusnak tartja Nyirő József újratemetését, azzal kapcsolatban nem kíván ideológiai vitába bocsátkozni a román féllel - mondta a magyar házelnök kabinetfőnöke hétfőn az MTI-nek.

Veress László a román kormány, illetve a román külügyminisztérium által megfogalmazott bírálatokkal összefüggésben úgy fogalmazott: az Országgyűlés elnöke sajnálatát fejezi ki, hogy a román hatóságok közigazgatási úton megakadályozták Nyirő József vasárnapra tervezett újratemetését.

Hozzátette, a házelnök különösen sajnálja, hogy ebben a közigazgatási akadályoztatásban Székelyudvarhely magyar polgármestere is aktív szerepet vállalt. A kabinetfőnök hangsúlyozta, a törvényességet felügyelő Hargita Megyei Prefektúra maga állapította meg, hogy Nyirő József újratemetésének szervezői mindenben betartották a román jogszabályokat.

Veress László arra is kitért, a magyar házelnök az újratemetést kegyeleti aktusnak tartja, és nem kíván ideológiai vitákba bocsátkozni a román féllel. Hozzátette, a román hatóságok által Székelyföldön pünkösd idején emberi hamvak után folytatott "hajtóvadászat" nem méltó a román kormányhoz.

A vasárnap tartott székelyudvarhelyi megemlékezésről szólva azt emelte ki, hogy a szervezők arra senkit nem hívtak meg név szerint, "de senkit nem is rekesztettek ki onnan", azon tetszése szerint bárki részt vehetett.

A szervezők bíznak abban, hogy az újratemetés miatt kialakult függő jogi helyzet megoldódik, és ezt követően megtartják majd a szertartást, amelyen Kövér László házelnök, aki hétfőn visszaindult Budapestre, részt kíván majd venni - zárta mondandóját Veress László.

Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetése azért maradt el, mert a Hargita megyei prefektus bejelentette, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatásáig a román hatóságok érvénytelennek tekintik a pénteken kiadott, formai hibát tartalmazó temetési engedélyt. A szervezők - az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány - közölték, maradéktalanul eleget kívánnak tenni a hatályos romániai jogi szabályozásnak, ezért a temetést elhalasztották, és vasárnap csak egy megemlékezést tartottak Székelyudvarhelyen. Közleményükben a szervezők Bunta Leventét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott székelyudvarhelyi polgármestert tették felelőssé a hibás temetkezési engedély kiadásáért.

Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető korábban az MTI-vel azt közölte, hogy Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön.

Vasárnap este a székelyudvarhelyi papkertben Nyirő József-megemlékezést tartottak.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a megemlékezésen elmondta, győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.

Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, sokan szeretik Székelyföldet, kevesen tudtak annyi lelki erőt adni a székelységnek, amennyit Nyirő József adott és ad. Kövér László megemlítette, halálra ítélteknek is kijár, hogy teljesítik az utolsó kívánságukat. Nyirő József végakaratában csupán annyit kért, hogy hamvait a szülőföldjén temessék el, ám az akarata teljesülésére még várni kell.

Kövér László megemlítette, Nyirő életművében mindig szét tudta választani az irodalmat és a politikát. Úgy vélte, ha neki sikerült, az utókor is megtehetné ezt. Mircea Eliade, Emil Cioran és Lucian Blaga román írók neveit említette, akik életművében úgyszintén fontos szétválasztani az írói és a politikai vonatkozásokat.

Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasiszta-szimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos "incidensek" miatt.

A román kormány változatlanul ellenzi, hogy Nyirő Józsefet Románia területén temessék el, határozottan támogatja a Hargita megyei prefektus döntését, aki a temetési engedély ellen indított közigazgatási eljárást - áll a Agerpres hírügynökség által ismertetett közleményben.

A román külügyminisztérium - hétfőre virradóra nyilvánosságra hozott sajtóközleményében - csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt, vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt szó.

A román diplomácia ugyanakkor "meglepődve értesült" Kövér László házelnöknek a román hatóságokat bíráló sajtónyilatkozatairól, és ezek tisztázását igényli. Ennek érdekében Románia budapesti nagykövete megbízást kapott arra, hogy felvegye a kapcsolatot a magyar külügyminisztériummal.

A román külügyminisztérium nem ért egyet egyes budapesti politikusok nyilatkozataival, amelyek "mintha tudatosan járulnának hozzá a térség jószomszédi szabályainak megsértéséhez, és egy olyan személyiség dicsőítéséhez, aki minden nemzetközi értékelés szerint szélsőjobboldali, antiszemita tevékenységet folytatott" - olvasható a közleményben.

A román külügyi tárca szerint ez mesterséges feszültséget szít a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, illetve a románok és magyarok együttélésében is.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×