Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Balog: Erőközpont lesz a tárca

Az emberi erőforrások új minisztere azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, csökkentse a tárcájához tartozó államtitkárságok számát, a miniszterelnök viszont éppen ellenkezőleg döntött, és megnövelte.

"Azt kértem miniszterelnök úrtól, inkább csökkentsük az államtitkárságok számát, de erre ő válaszként növelte, éppen annyival, amennyivel kértem, hogy csökkentse, tehát kettő államtitkárság érkezett a minisztériumba, a társadalmi felzárkózás ügye, valamint az egyházak, a nemzetiségek és a civilügyek" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tárca épületében tartott szerdai miniszteri értekezleten, amelyen Orbán Viktor kormányfő is részt vett. A tárcavezető tájékoztatása szerint a minisztériumban jelenleg 817-en dolgoznak, amelyhez az átszervezés után még 120-an csatlakoznak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból (KIM), ahová korábban az említett két államtitkárság tartozott. "Azt, hogy a 817-ből hányan hisznek abban, hogy jobb együtt, mint külön, ezt a kérdést most nem merném feltenni, de egy év múlva ha felteszem, szeretném azt az érzést átélni, hogy többen gondolják azt, mint most" - fogalmazott.

Beszélt arról is, abban bízik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - útmutató vállalkozásként - erőközpont lesz a kormányzaton belül a nemzetgazdasági és a közigazgatási tárca mellett.

Az új tárcavezető az értekezletet megnyitó köszöntőjében azt mondta, korábbi munkahelyéről, a KIM-ből nézve - ahol társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár volt, a területet ugyanakkor Emmi-vezetőként is felügyeli majd - komoly munka és komoly teljesítmény rajzolódott ki az erőforrás-minisztériumban.

Véleménye szerint az Emmi munkájának folytatásban a kérdés az, hogy "mindenki magányos farkasként" küzd a több pénzért, a jobb szabályozásért és érdekérvényesítésért, vagy "megpróbálunk úgy gondolni saját magunkra és úgy is működni, hogy egy nagyobb egység részei vagyunk".

A tárca átkeresztelésének - Nemzeti Erőforrás Minisztériumról Emberi Erőforrások Minisztériumává - Balog Zoltán szerint az az üzenete, hogy mi az, ami köré szervezik a munkát, ez pedig nem más, mint az emberi erőforrás, amelynek jó állapota nélkül nem lehet sikeres egy ország. Megjegyezte egyébként, hogy az átnevezés nem járhat plusz költséggel, ugyanis például csak a régi levélpapírok, névjegyek elfogyása cserélhetik azokat újra.

Balog Zoltán beszéde után a miniszteri értekezlet - immár zárt ülés keretében - Orbán Viktor felszólalásával és az Emmi államtitkárainak értékelőjével folytatódott.

A kormány a pénteki Magyar Közlönyben tette közzé a miniszterek feladat- és hatásköréről szóló rendelet módosítását, amely alapján öt feladat, a társadalmi felzárkózás, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztése, az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, a nemzetiségpolitika és a romák társadalmi integrációja átkerült a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjétől, Navracsics Tibortól az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányítójához, Balog Zoltánhoz.

Így a KIM-től az Emmihez kerül az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság, amelyet Szászfalvi László helyett Hölvényi György irányít majd, valamint a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság, amelyet Balog Zoltán vezetett a KIM-ben is, és a jövőben miniszteri vezetéssel lesz az erőforrás-minisztérium része.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×