Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Orbán: Július közepéig üléseznie kell a Háznak

Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban újságíróknak. A tanácskozáson a miniszterelnök a kormánypárti képviselőknek megtette javaslatát az új Fidesz-frakcióvezetőre, Rogán Antal személyében.

Az ülésen az európai gazdasági helyzetről szólva Orbán Viktor azt mondta, Görögországban nagy a baj, a francia elnökválasztás egyelőre több bizonytalanságot hozott, mint bizonyosságot, így szerinte arra kell készülni, hogy a következő hónapokban is kiszámíthatatlan módon működik majd az európai gazdaság. Ezért azt kérte a Fidesz-KDNP képviselőitől, "most ne a nyári szabadságon törjék a fejüket", a nyár közepére ugyanis állnia kell a 2013-as büdzsé vázának, és szeptemberben már csak a költségvetés nagyobb egységein belüli részdöntéseket kell meghozni. Mint mondta, megpróbálnak a magyar gazdaság számára, amennyire az a jelenlegi európai viszonyok között lehetséges, egy kiszámítható, tervezethető költségvetést megalkotni.

Mint mondta, abban bízik, hogy a két éve épülő új gazdasági rendszer, amely stabilizálta a magyar pénzügyi helyzetet, "összességében nagyobb teljesítményre lesz képes, mint ma azt sokan gondolják. De óvatos duhajnak kell most lenni, inkább kétszer túlbiztosított tervezéssel kell előállnunk, mert az európai válság meg általában a felfordult állapot a világgazdaságban azt követeli meg, hogy óvatos tervezési filozófiát kövessünk".

Megerősítette ugyanakkor, ha többletbevételek folynak be, akkor azokból a munkát terhelő közterheket, adókat, járulékokat szeretnék majd csökkenteni. Erről azonban - mint mondta - szeptember vége, október közepe előtt nem érdemes beszélni, mert a teljes évre vonatkozó gazdasági folyamatokat októbernél hamarabb nem lehet látni.

Arra a kérdésre, mit vár a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások új vezetőjétől, Varga Mihálytól - aki várhatóan június 1-jétől tölti majd be ezt a posztot -, a kormányfő azt válaszolta: a magyar kormány szeretné minél hamarabb megkezdeni a tárgyalásokat, és sikerrel lezárni azokat. "Tőle (Varga Mihálytól) várom, hogy tolmácsolni tudja azokat a közgazdasági megfontolásokat, amelyek szerint változásokra lehet szükség a magyar gazdaságpolitikában. De nem én fogok neki utasításokat adni, bár ez sem zárható ki, hanem inkább az lesz a közlekedés iránya, hogy ő ismerteti a tárgyalások során felmerült javaslatokat" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ez egy "több mint egyenrangú viszony a következő két-három hónapot illetően".

Orbán Viktor a tanácskozáson tájékoztatta a képviselőket a kormányt és a frakcióvezetést érintő változásokról, és indoklással együtt megtette javaslatát az új Fidesz-frakcióvezetőre, Rogán Antal személyében, aki a Miniszterelnökség élére kerülő Lázár Jánost válthatja a poszton.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×