Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Összeadták az éhségmenet résztvevői a 47 ezer forintot Matolcsy Györgynek

Nemcsak érvek, hanem 47 ezer forint készpénz is gazdát cserélt az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján.

A Lehet Más a Politika parlamenti frakcióvezetője szerint a saját megpuccsolásától tartó Orbán Viktor elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. A miniszterelnöknek szembe kellene néznie azokkal, akiknek tönkretette az életét - mondta Jávor Benedek, rámutatva az ülésterem vendégpáholyában egy diákra, egy pedagógusra, egy szociális munkásra és egy vállalkozóra.

Válaszában Rétvári Bence államtitkár elmondta, hogy a kormány "a vidéken élőknek és a nehéz helyzetben lévőknek" a rezsistoppal, a hajléktalanoknak a közmunka-programmal, a vállalkozóknak pedig az adócsökkentéssel segített. Megemlítette a devizahiteleseknek nyújtott állami támogatást is.

A fideszes Gulyás Gergely az egyházügyi törvényről beszélt. Erről ma szavaz az Országgyűlés. Kiemelte, hogy a környező országokban az itthon alkalmazottaknál sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak a vallási közösségekre. Rétvári Bence államtitkár válaszában hangsúlyozta, hogy a törvényben eredetileg szereplő 14 egyház "csak a kezdőcsomag". Jelezte, hogy már több mint kétszáz vallási közösség kérte az állami elismerést.

A jobbikos Gyöngyösi Márton az uniós paktumhoz és az eurózónához való csatlakozás, sőt Magyarország uniós tagsága ellen emelt szót. A kormány nevében a nemzetgazdasági államtitkár válaszolt neki. Cséfalvay Zoltán aláhúzta, hogy az uniós paktum "nem vezet európai szuperállamhoz", az adóverseny pedig ellensúlyozhatja a szerződés recessziómélyítő hatását.

A kereszténydemokrata Rubovszky Györggyel egyetértett a neki válaszoló Rétvári Bence államtitkár abban, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakának törvényalkotási tempója jóval lassabb lesz, mint az előzőé, hiszen most csak 42 jogszabály vár elfogadásra, ellentétben a korábbi több százzal.

Az MSZP-s Gúr Nándor a szociális válságról beszélt, és átadott 47 ezer forintot Cséfalvay Zoltán államtitkárnak, amelyet a múlt héten Miskolcról indult "éhségmenet" résztvevői adtak össze. Az ellenzéki politikus ezzel arra utalt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ennyi pénzből is meg lehet élni.

Válaszában Cséfalvay Zoltán az eredeti szövegkörnyezetben idézte az ominózus mondatot, amely szerint a 47 ezer forintos, közmunkáért adható bér "kifejezetten szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik 28.500 ezer forintból eddig rejtélyes módon meg tudtak élni". Ezután emlékeztette a képviselőt, hogy tavaly növekedtek a reálbérek Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×