Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Vádat emeltek Staudt Gábor jobbikos képviselő ellen

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Staudt Gábor ellen, amiért a jobbikos országgyűlési képviselő 2010 szeptemberében alaptalanul állította azt, hogy Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal általa feljelentett akkori főigazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki a katonai ügyészségen és kezdeményezik az előzetes letartóztatását - mondta el az ügyészség szóvivője.

Fazekas Géza elmondta: a múlt heti vádemelést Balajti László feljelentése kapcsán tette meg az ügyészég. Staudt Gábor mentelmi jogát a legfőbb ügyész kérését követően az Országgyűlés még 2011 tavaszán felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként ki is hallgatta az országgyűlési képviselőt - tette hozzá a szóvivő.

Az ügy előzménye, hogy Staudt Gábor szeptember 23-án - ügyvédje közlésére hivatkozva - sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség
gyanúsítottként hallgatta meg Balajti László altábornagyot. Balajti ellen Staudt Gábor júniusban tett feljelentést hivatali hatalommal való visszaélés, valamint hivatalos személy által elkövetett becsületsértés miatt azután, hogy az altábornagy által vezetett Alkotmányvédelmi Hivatal olyan szakvéleményt készített, amely szerint Staudt és három jobbikos frakciótársa nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Staudt Gábor akkor azt is közölte, hogy a főigazgató előzetes letartóztatását kezdeményezik, mivel a főigazgató a munkahelyén - ahová változatlanul bejár - bizonyítékokat semmisíthet meg és befolyásolhatja az ellene folyó eljárást. Staudt az MTI-nek azt mondta: ügyvédjét a feljelentés miatt eljáró katonai ügyész személyesen tájékoztatta arról, hogy Balajti Lászlót eljárás alá vonták, gyanúsítottként hallgatták meg, továbbá arról is, hogy az ügyészség lefoglalta a hivatal szakvéleményét megalapozó iratokat.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Összeállt Európa friss fejlettségi térképe - hol állunk?

Összeállt Európa friss fejlettségi térképe - hol állunk?

A magyar gazdaság az egy főre jutó GDP-je alapján az ötödik legkevésbé fejlett ország az unióban - derül ki a közelmúltban frissített 2024-es statisztikából. Az utóbbi években a lengyel, a román és horvát gazdaság került elénk. A hazai lakosság fogyasztása az utolsó előtti, megelőzve a letteket, holtversenyben Bulgáriával. A hazai árszint az uniós árszint 70%-át közelíti, az élelmiszereknél szinte teljes az árkonvergencia.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×