Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

A kormány felkészült a Malév leállására

A Malév leállásának esetére szükséges intézkedéseket és a kárelhárítást tartalmazza a Magyar Közlöny keddi számában megjelent két kormányrendelet.

Az egyik - este hat órai dátummal hatályba lépő - kormányrendelet azt tartalmazza, hogy kártalanítást és segítségnyújtást azok az utasok kaphatnak, akik érvényes menetjegyüket a Malév menetrend szerinti járatainak leállását megelőzően vásárolták meg, és azok is, akiknek érvényes Malév-jegyük van a légitársaság üzemelése beszüntetésének napján, valamint azt követően három naptári napra.

A kormányrendelet szerint számíthatnak kártalanításra azok az utasok is, akik a Malév menetrend szerinti járatának leállása napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes Malév-járatra szóló menetjeggyel rendelkeznek. A kártalanítási igényeket március 31-ig lehet benyújtani.

Egy ugyancsak keddi dátummal megjelent másik kormányrendelet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt tartalék terhére 2 milliárd forintot különít el a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből, amely a Malév menetrend szerinti járatainak leállása esetén használható fel a légitársaság utasainak nyújtandó állami segítségre.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×