Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

MSZP: a Fidesz-frakció váltson kormányfőt!

Orbán Viktor kormányfő leváltására szólította fel a Fidesz országgyűlési frakcióját Burány Sándor szocialista képviselő, aki szerint olyan miniszterelnökre van szükség, aki szakember, méltó az ország vezetésére és képes ellátni a feladatát.

Az MSZP-s politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor olyan helyzetbe kormányozta az országot, amelyben az államcsőd veszélye fenyeget, ez pedig azt jelenti, hogy nincs alternatívája a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásnak - mondta. Kifejtette: államcsőd esetén veszélybe kerülnek a szociális és az egészségügyi ellátások, az önkormányzati rendszer, az óvodák, a bölcsődék, az iskolák fenntartása, a közszférában dolgozók nem vagy csak részben juthatnak hozzá bérükhöz és ugyancsak veszélybe kerülnek a bankbetétek.

"Orbán Viktor rögeszmés gazdaságpolitikája tarthatatlan, társadalompolitikája elfogadhatatlan" - jelentette ki Burány Sándor.

A politikus kifogásolta, hogy az Országgyűlés olyan költségvetést fogadott el a jövő évre, amelyen több százmilliárd forintos lyuk tátong, és azt is, hogy a kormánypárti politikusok az adótörvényekben, "megemeltek szinte minden adónemet, ami csak a szemük elé került." Ezek között Burány Sándor a legtragikusabbnak az áfaemelést és az adójóváírás intézményének megszüntetését nevezte.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×