Infostart.hu
eur:
361.22
usd:
317.77
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Az idén már nem várható vádemelés Hagyó Miklósék ellen

Az idén már nem várható vádemelés Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére azt közölte, hogy ebben az évben majdnem biztosan nem kerül sor vádemelésre. Jelezte, az ügy jelenleg a vádelőkészítő szakaszban van, és a döntés meghozatalára rendelkezésre álló határidő január közepén telik le.

Közölte, az, hogy születik-e vád, és kivel szemben, a döntés után lesz publikus.

A BKV-ügy nyomozása október elején zárult iratismertetéssel, a büntetőeljárás ekkor lépett a vád-előkészítési szakaszba.

Fazekas Géza korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy több mint 44 ezer oldalnyi nyomozati iratot és csaknem ugyanennyi mellékletét ismertették a BKV-ügy 21 gyanúsítottjával.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-ügyben egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják.

A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×