Infostart.hu
eur:
385.86
usd:
331.69
bux:
120727.56
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Jelentősen drágul az orosz gáz - lapszemle

Januárban tíz százalékkal drágul a Magyarországra érkező orosz gáz - értesült a Népszabadság. Ez ezer köbméterenként mintegy 565 dolláros árat jelent.

A tarifa alighanem már magasabb az eddigi, 2008-as rekordnál, amelyet az akkor kibontakozó olajárcsúccsal magyaráztak. A gondokat fokozza, hogy az Orbán-kormány azonkívül, hogy a rezsidíjak befagyasztását hirdette meg, szakminisztériumában épp vezetőváltás zajlik. A korábbi évtizedekben bejáratott rendszer szerint Magyarországon negyedévente hirdették ki a lakossági gázárakat. Ennek alapját elvileg a nemzetközi olajárak, illetve az ellátócégek elismert költségeinek változása képezte.

Még ebben az évben megkezdődhet a holokauszt áldozatainak kárpótlása, miután első fokon bejegyezték a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt a Fővárosi Bíróságon - írja a Magyar Nemzet. A lap azt közölte: bár a kuratóriumot még csak első fokon jegyezték be, már idén megkezdődhet az összegek folyósítása, a testület vezetése ugyanis megtalálta azokat a jogi lehetőségeket, amelyek ehhez szükségesek. Szabó György, a kuratórium júniusban megválasztott elnöke szerint összesen 21 millió dollár folyósításáról van szó.

Az Indexen arról olvashatnak, hogy javult a bluray kiadás: a magyar DVD-forgalom hat százalékáról két év alatt a húsz százalékára nőtt itthon is, a nemzetközi trendhez hasonlóan. Ez persze jelenti egyben a DVD-piac csökkenését is. Húsz filmből fogyott több mint ezer blurayen Magyarországon, ami nem tűnik nagy számnak, de a forgalmazók szerint még így is megéri itthon blurayt kiadni. Amerikában ugyanennyi megjelent cím van, csak a technika szélesebb: a DVD és a bluray mellett van triple, digitális kópia is, amit iPadre, tabletekre és mobilra tesznek fel.

A Napi Gazdaság arról közöl cikket, hogy fájdalomdíjat fizethet az elbukott felvételizőknek a Köbe. A Felvételi Biztosítás keretében a társaság 1995 forintos egyszeri díjért 30 ezer forintos kártérítési összeget fizet annak a jövő nyáron felvételizőnek, akinek nem sikerül a felvételije egy intézménybe sem. A konstrukciónak kemény feltételei vannak, a többi között a diák a jelentkezési lapon első helyen megjelölt intézmény és szak ponthatárának legalább 90 százalékát, de minimum 240 pontot érje el.

Eladói nyomás várható a forint árfolyamán és az állampapírpiacon, a hozamok 20-30 bázispontot ugorhatnak - kommentálta a várható piaci reakciókat Gárgyán Eszter pénzpiaci elemző a Portfolio.hu-nak. Egy fokozattal minősítette le a magyar államadósságokat a Standard and Poor's, így azok bóvli kategóriába kerültek. A szakértő szerint a kilátások továbbra is negatívak maradtak, ami éven belül újabb leminősítést valószínűsít megfelelő lépések hiányában.

A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy milliókat gyűjthetnek a gyermeknek havi pár ezer forintból. Havi 5 ezer forinttal is érdemes takarékoskodni - mondják az öngondoskodásra biztatók. Ennek egyik lehetséges formája, ha az újszülött gyermekek után járó egyszeri állami támogatást Start-számla nyitásával további befizetésekkel fejelik meg a szülők, amihez plusz állami támogatás is jár. Így összességében több millió forint gyűlhet össze a gyermek 18 éves koráig.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Valóságos akadálypályát húznak fel az EU-Mercosur szövetség elé

Valóságos akadálypályát húznak fel az EU-Mercosur szövetség elé

Hatalmas előrelépésnek számít, hogy az uniós kétharmados többség végül megszavazta a dél-amerikai Mercosur-blokkal való szabadkereskedelmi egyezményt, azonban a gazdák miatt aggódó államok úgy látszik, nem adják fel, és mindent elkövetnek, hogy megnehezítsék a megállapodás végrehajtását. Úgy fest, hogy először az Európai Parlament berkein belül igyekeznek majd elodázni a vámcsökkentések aktiválását, és ha ez nem megy, tagállami segítséghez folyamodnak. Eközben persze az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság is ténykedett, hogy az EP áldása nélkül is tovább haladhasson a munka.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×