Infostart.hu
eur:
385.67
usd:
331.41
bux:
120687.23
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Megvágták a budapesti stadionokra szánt keretet

Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke megerősítette, hogy a költségvetés átalakítása miatt jövőre egymilliárd forint jut a Puskás Ferenc Stadionra és az Üllői úti Albert Flórián Stadionra. A debreceni arénára szánt 10 milliárd forint érintetlen maradt.

Át kellett alakítani a 2012-es évi költségvetés szerkezetét és számait, így jövőre egymilliárd forint jut a Puskás Ferenc Stadionnal és az Üllői úti Albert Flórián Stadionnal kapcsolatos munkálatokra - közölte az InfoRádióval az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke.

Bánki Erik nem tart attól, hogy ez a döntés érdemben érinti a két beruházást, mert jövőre a tervezésnek, a pályáztatásnak kell lezajlania, valamint esetleg elkezdődhet a bontás, az építkezés 2013-2014-re volt tervezve. Ha sikerül annyira felgyorsítani a folyamatokat, hogy jövőre megindul az érdemi bontás, akkor módosító indítványt nyújtanak be, amivel előteremthető a szükséges forrás - tette hozzá.

Legkorábban jövő nyáron születhet meg a döntés a Puskás Stadion bontásáról, míg a Ferencváros létesítményét előbb vissza kell szereznie a klubnak, ezt követően indulhat el az építkezés - emelte ki Bánki Erik. A Fidesz politikusa arról is beszélt, hogy magántőkét nem terveznek bevonni a stadionok építésébe, a teljes projekteket állami forrásból fedezik.

A bizottság elnöke hangsúlyozta: a debreceni stadionra szánt 10 milliárd forint érintetlen maradt, mert a munkák már elkezdődtek, rövidesen a kivitelezők kiválasztásáról döntenek majd. A Loki 2014-ben már új arénában léphet pályára a tervek szerint.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×