Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Döntenek a fővárosi televízióról

Egy fővárosi közösségi televízió létrehozásáról, valamint Budapest közoktatási koncepciójáról dönt pénteken a többi között a Fővárosi Közgyűlés.

Tarlós István főpolgármester javaslata alapján egy fővárosi közösségi televízió létrehozásáról szavaz a Fővárosi Közgyűlés. A Népszabadság korábban azt írta, hogy a fővárosi költségvetés vitáján százmillió forintot már el is különítettek az induló televízióra.

A képviselők voksolnak a drog rehabilitációs szervezetek támogatási rendszerének felülvizsgálatáról valamint a a fővárosi önkormányzat 2015-ig hatályos közoktatási koncepciójáról. A dokumentum a legfontosabb feladatok között a lemorzsolódás megakadályozását és a szakmai gyakorlat előtérbe helyezését nevezi meg.

A főváros - szintén napirenden lévő - autistákat segítő koncepciója szerint három budapesti kórházban jöhet létre autistákkal foglalkozó központ, 24 órás telefonszolgálatot hozhatnak létre a hozzátartozóknak, és az érintettek munkalehetőséget kaphatnak a fővárosi önkormányzat cégeinél.

Mindemellett a közgyűlés az Állami Számvevőszék nemrég lezárult vizsgálatának több pontjára is reagál.

Bár a budapest.hu-n rendkívüli jelzővel látták el a pénteki ülést, a jövő hét szerda helyett csupán azért üléseznek ma a fővárosi képviselők, mert aznap országgyűlési ülés is lesz, több képviselőnek pedig mindkét eseményen meg kell jelennie.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×