Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Simon Wiesenthal Központ csalódott Képíró Sándor halála miatt

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ mélyen csalódott Képíró Sándor halála miatt, minthogy a magyar ügyészség fellebbezett a Fővárosi Bíróság azon júliusi, első fokú ítélete ellen, amelyben bizonyítottság hiányában felmentette Képírót a háborús bűntett vádja alól. Azt ezt tartalmazó közleményt vasárnap hajnalban juttatta el a központ az MTI-nek.

Képíró Sándor volt csendőr százados életének 98. évében, szombat reggel halt meg. Július közepe óta volt kórházban, az ítélethirdetésre is infúzióra kötve, a mentők vitték a bíróságra.

Az ügyészség azzal vádolta, hogy 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében. A Simon Wiesenthal Központ (SWC) 2006 szeptemberében jelentette be, hogy Képíró személyében feltételezett háborús bűnöst talált Magyarországon.

Falvai Zsolt ügyész még a tárgyaláson fellebbezést jelentett be, az ítélet ugyanis meglátása szerint megalapozatlan, annak indoklása több helyen következetlen. Zétényi Zsolt, Képíró Sándor ügyvédje pedig amiatt fellebbezte meg a döntést, hogy az bűncselekmény hiányára hivatkozott.

Az SWC szerint várható volt a fellebbezések nyomán, hogy a másodfokú tárgyalás néhány héten belül megtörténik, és hogy a fellebbviteli bíróság érvényteleníti a felmentést. A központ - közleménye szerint - mélyen csalódott amiatt, hogy Képíró elítélését és megbüntetését megakadályozta a halála.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×