Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fidesz: Gyurcsány ideggyenge és az őrület határán áll

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Sukoró-ügyben indult eljárás kapcsán összeesküvés-elméleteket kreál, és mindenáron mártírt próbál faragni magából - olvasható a párt által az MTI-hez eljuttatott, a szocialista politikus Facebook-bejegyzésére reagáló közleményében.

Gyurcsány Ferenc "Brigantik" címmel közzétett Facebook-bejegyzésében a Sukoró-ügyben indult eljárásról azt írta: "ez egy ocsmány koncepciós ügy. Először találtak bűnöst - ez most én lennék -, és ehhez keresnek bűnt."

"Nagy összeesküvést nem tudtak kreálni, ez már nem Rákosi korszaka. Be kell érni kevesebbel. Polt teljesíteni akar, ha az én meggyanúsításom volt kinevezésének feltétele, akkor ő most teljesít. Silány ember. Ha majd egyszer nem lesz főügyész, utálni fogja magát. Sajnálni fogom, harag és megvetés nélkül" - olvasható a bejegyzésben.

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorról azt írta, hogy a jelenlegi miniszterelnök "a magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként, aki cselt vetett, de rajtavesztett".

A Fidesz-frakció pénteki közleményében azt írta: a volt kormányfő "mindenáron csillogtatni próbálja a színház világáról szerzett ismeretét, azonban a szereplőket illetően még van mit tanulnia: III. Richárd karaktere ugyanis nem Orbán Viktorhoz, hanem sokkal inkább hozzá hasonlít, hiszen a volt miniszterelnök tegnap ismét bebizonyította, hogy ideggyenge és az őrület határán áll".

"Összeesküvés-elméleteket kreál, és mindenáron mártírt próbál faragni magából, pedig ha valóban ártatlan a Sukoró-ügyben, nincs mitől félnie. A már-már hisztérikus viselkedésével viszont ennek éppen az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Erre mondják azt: az kiabál a legjobban, akinek a háza ég" - fogalmaztak a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×