Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

22 milliárdért az államé a médiaszékház

Az adófizetőknek nettó 22 milliárd forintba kerül a Magyar Televízió Kunigunda útjai székházberuházása - tudta meg az InfoRádió Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnökétől. A kuratóriumi elnök által "nagyon előnytelennek" nevezett korábbi szerződést, melynek ügyében most is folyik a nyomozás, az MTV elnökeként Rudi Zoltán írta alá, aki négyéves ciklusa lejárta után stratégiatervezési és kommunikációs igazgatóként ugyanott folytatta a munkáját. Az InfoRádió a bejelentéssel kapcsolatban telefonon kereste a jelenleg is az MTVA vezető munkatársaként dolgozó Rudi Zoltánt, aki későbbi újrahívást kért.

Balogh László az InfoRádióban elmondta: annak idején, amikor a székházberuházást a "sajátságos médiakoalíció" - az MDF, az SZDSZ és az MSZP - megszavazta, nagyon előnytelen szerződés jött létre. "Ebben ma már a szakértők is egyetértenek" - tette hozzá.

Ha negyven éves futamidővel számolunk, akkor becslések szerint 120-140 milliárd forintba kerülne az adófizetőknek az, hogy a Magyar Televízió székházát üzemeltessük és használjuk. Ráadásul a székház még negyven év után sem kerülne állami vagy köztulajdonba, hanem újra meg kellene vásárolni - magyarázta.

Ezt az előterjesztést később titkosították - folytatta a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke, aki hangsúlyozta, hogy az előterjesztést annak idején, egyedüliként a csonka kuratóriumban, nem támogatta - azokkal az érvekkel támasztva alá a véleményét, amelyeket azóta a szakértők és az egyéb vizsgálatokat végző szervek is osztanak.

Ráadásul hiába köttetett Magyarországon a szerződés, nem forintban tartalmazta az összeget, hanem euróban, márpedig az árfolyam erősödése újabb plusz terheket jelentett a magyar adófizetők számára.

A mostani szerződéssel kapcsolatban Balogh László úgy fogalmazott: "csak gratulálni tudok annak a csapatnak, amely a tartalom-előállító és vagyongazdálkodó alap munkatársaiból állt, és akik végig tárgyalták az elmúlt fél évet. Ha nagy vonalakban kell megvonni a mérleget, akkor azt kell mondanunk, hogy az eredeti költségekhez képest harmad-negyed árért megkaptuk nemcsak ezt a székházat, hanem a mellette lévő irodaházat és telekrészt is".

Ráadásul a komplexum így egyből - a vagyonkezelőn keresztül - állami tulajdonba kerül - hangsúlyozta Balogh László, aki szerint a szerződés nagyon jó.

A korábbi szerződéssel kapcsolatban többen több feljelentést is tettek, amelyek alapján elindultak a vizsgálatok, amelyek még ma is tartanak - folytatta a kuratóriumi elnök, emlékeztetve arra, hogy két ügyről van szó: a Szabadság téri székház eladásáról a Medgyessy-kormány alatt és az új beruházásról.

Emlékeztetett arra is, hogy a Szabadság téri épület bérletéért közel azonos összeget fizettek ki, mint amennyiért az állam eladta az egykori tőzsdepalotát.

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy konkrét eredménnyel, a felelősök megnevezésével zárul majd mindkét nyomozás. A  kuratóriumi elnök által nagyon előnytelennek mondott korábbi szerződést az MTV elnökeként Rudi Zoltán írta alá, aki négyéves ciklusának lejárta után egy nappal egy általa még elnökként, újonnan létrehozott pozícióban, stratégiatervezési és kommunikációs igazgatóként folytatta a munkáját az MTV-ben. Az InfoRádió telefonon kereste a  jelenleg is az MTVA vezető munkatársaként dolgozó Rudi Zoltánt, aki későbbi újrahívást kért.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×