Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Helyszíni rekonstrukció Breivikkel Utoyán

A norvég rendőrség Utoya szigetén a július 22-i kettős merénylet tettese, Anders Behring Breivik részvételével rekonstruálta a mészárlást - közölték vasárnap Oslóban.

A rövid hivatalos közlemény csak annyit tartalmaz, hogy Breiviket szombaton kihallgatták Utoya szigetén. Az egyébként a látogatók elől elzárt, Oslótól 40 kilométerre északra lévő tavi szigetre elkísérhette a hatóságokat a Verdens Gang című lap riportere, aki fényképeket készített a 32 éves, szélsőséges nézeteket valló férfiról.

Az újság szerint Breiviket csónakon vitték a szigetre, amely fölött eközben helikopterek köröztek. A képeken látszik, hogy erősen őrizték a fegyveres, golyóálló mellényt viselő rendőrök, részint azért, hogy ne szökhessen meg, de azért is, hogy megvédjék az esetleges bosszúállóktól. A kezére láncot, a derekára vezetőszárat erősítettek, és így mutatta meg lépésről lépésre tettének részleteit. Az egyik felvételen lőállásba helyezkedve, célzást imitálva látható. A nyolc órán át tartó rekonstrukciót filmre vették és bizonyítékként fogják felhasználni.

A férfi július 22-én 69 fiatalt lőtt agyon a szigeten lévő baloldali ifjúsági táborban, előzőleg pedig óriási pokolgépet robbantott Oslo kormányzati központjában, ahol nyolc ember vesztette életét.

Egy vasárnapi sajtótájékoztatón az ügyészség képviselője elmondta, hogy a gyanúsítottat nem érintette közömbösen érzelmileg, hogy vissza kellett mennie a bűntény helyszínére, de megbánást nem mutatott.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×