Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gyurcsány a sajtóban támad, Mesterházy nem reagál

Rendben zajlik a pártszavazás - közölte az InfoRádió megkeresésére az MSZP. Ám a párt még nem összesítette sem az eddigi voksok számát, sem részeredményét. Közben Gyurcsány Ferenc a sajtóban támadta pártját, Mesterházy Attila viszont nem reagált.

Az MSZP egyelőre nem ismeri a szerdán kezdett pártszavazás részeredményeit - mondta az InfoRádiónak Molnár Zsolt, a párt szervezési igazgatója.

"Jövő keddig tart a szavazás, szerdán összesítünk, tehát várhatóan jövő hét közepe táján lehet majd tudni a pontos részvételi adatokat. A választmány hirdeti ki július 2-án a pontos eredményt. A szavazás rendben zajlik- mondta.

A pártszavazás akkor érvényes, ha az MSZP 32 ezer nyilvántartott tagjának legalább negyede, tehát nyolc ezer fő támogatja, vagy elutasítja a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által korábban felvetett hat kérdést, amelyek a párt anyagi feddhetetlenségének megteremtését, és politikai tisztaságának megerősítését szolgálhatnák.

Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban egy egész oldalon fejtette ki gondolatait a modern baloldaliságról és a szocialista pártról. Az MSZP-n belüli konfliktusokról a volt miniszterelnök azt írta: ő se ül le szívesen mindenkivel egy asztalhoz, a közös munkához viszont bizalom kell, ami kölcsönösen megfogyatkozott. A párt jövőjéről pedig úgy fogalmazott: együtt kellene maradni, de új pártot kell létrehozni az MSZP-ből, ha lehet.

Az InfoRádió megkeresésére Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke nem kívánt reagálni Gyurcsány Ferenc véleményére. Balogh András, az MSZP elnökhelyettese azonban úgy látja, hogy várhatóan kevesen fogják támogatni a volt miniszterelnök kezdeményezéseit a szavazáson.

"Ha abból indulok ki, amit tapasztaltam országjárásom során, vagy ami a kongresszuson elhangzott, akkor azt hiszem, nagyon is kisebbségben maradnak az igen szavazatok" - fogalmazott.

Az MSZP tagjai országosan több mint kétszáz helyen voksolhatnak Gyurcsány Ferenc javaslatairól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×