Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Meleg méltóság: a rendőrök nem tűrik a rendbontást

Bárkit igazoltathatnak és átvizsgálhatnak a rendőrök a Meleg Méltóság Napjának szombati, budapesti felvonulásán - tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Horváth-Katalin Fanni hozzátette: a közlekedőknek útlezárásokra és parkolási tilalomra kell számítaniuk a Hősök teréről a Parlamenthez vezető útvonalon. A szóvivő megígérte, hogy a rendőrség határozottan fellép minden jogszabálysértés ellen.

A rendőrség a szükséges létszámmal biztosítja a meleg méltóság menetét - közölte a szóvivő.

Steigler Sándor, a melegfesztivál főszervezője az InfoRádiónak elmondta: a homoszexuálisok házasodását megtiltó alkotmánymódosítás ellen tiltakoznak.

A felvonulás a Hősök terétől indul. A menet részvevői az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky úton, egészen az Alkotmány utca torkolatáig sétálnak.

A rendőrség honlapján közöltek szerint szombaton 15 órától 18 óráig lezárják a VI. kerületben a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, az Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között.

Lezárják 16 órától 18 óráig a Hősök tere - Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca - Kossuth tér útvonalat, a Nyugati téri felüljárót, a József Attila utcát a Széchenyi tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Károly körút - Bajcsy-Zsilinszky út Astoria és a Nyugati tér közötti szakaszát, valamint a Teréz körutat a Király utca és a Nyugati tér között.

Az Alkotmány utcát és a Kossuth teret 16 órától 20 óráig zárják le. A lezárásokkal egy időben a keresztirányú forgalom is szünetel.

Az Amnesty International (AI) közleményében azt írta: fontos, hogy a rendőrség megfelelően garantálja a meleg méltóság menetén részt vevők biztonságát, és ne történhessen meg még egyszer az, ami a hétvégén Splitben; a horvátországi városban ellentüntetők támadása miatt le kellett állítani a Pride-felvonulást.

Az AI közlése szerint levelet írtak a magyar belügyminiszternek, a főpolgármesternek és a budapesti rendőrfőkapitánynak, arra kérve őket: tegyenek meg mindent azért, hogy mindenki számára megkülönböztetés nélkül biztosítsák a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát.

Az emberi jogi szervezet a budapesti meleg méltóság menetén 19 országból több mint ötven taggal vesz részt. A küldöttséget Nicolas Beger, az Amnesty International Európai Intézetek Irodájának igazgatója vezeti, aki beszédet is mond a menet indulása előtt. A helyszínen tartózkodik majd Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×