Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az UEFA kizárta a Győrt

Licencproblémák miatt három évre kizárta az európai kupákból a Győrt az Európai Labdarúgó Szövetség.

Az UEFA hivatalos honlapján közzétett indoklás szerint a Győr úgy vett részt az Európa Liga tavalyi selejtezőjében, hogy nem tettek eleget mindenben a részvételi feltételeknek.

A klubAz ETO megerősítette a büntetés tényét, de Klement Tibor ügyvezető szerint ők nem hibáztak, mert a magyar számviteli törvény alapján helyesen jártak el.

Az UEFA licencbizottsága ez év elején a magyar szövetségben ellenőrizte a 2010/11-es idényben a nemzetközi kupákban indult négy magyar csapat licencét. A testület megállapítása szerint a 2009. december 31-el lejárt tartozási kötelezettségünknek nem tettünk eleget" - mondta Klement, aki hozzátette, nem is tartoztak, mert észt játékosuk, Ahjupera klubja a vételár maradékáról, 50 ezer euróról nem bocsátott ki számlát, így nem is fizethettek.

A sportvezető kiemelte, a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg és akkor ki is egyenlítették. Az európai licencet a 2009-es mérleg alapján adták be 2010 márciusában, ebben pedig a magyar törvényi előírások alapján nem szerepelhetett ez a tétel.

"A magyar szövetséggel összhangban vagyunk az ügy megítélésében. Az UEFA és közöttünk egy jogértelmezési probléma van, ehhez képest kirívóan súlyosnak tartom a büntetését. Amikor megkapjuk a határozatot, természetesen fellebbezünk" - zárta szavait Klement.

A Győrnek 50 ezer eurós bírságot kell fizetnie, míg az UEFA a magyar szövetséget is megbüntette 100 ezer euróra, mivel nem tartatta be a szervezet licencelőírásait, de az összeg felének befizetését két évre felfüggesztette. Az MLSZ az írásos ítélet kézhezvételéig nem kíván reagálni az üggyel kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×