Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Betiltották a hallgatói virrasztást - lapszemle

A diákokat korábban ellenállásra buzdító rektor előzetes beleegyezése ellenére megtiltotta a tervezett, Éjszaka a felsőoktatásért nevű rendezvényt a Corvinuson - írja a Népszabadság.

Csütörtökön kizárólag a Corvinus hallgatói tartózkodhatnak az egyetem egész területén, délután hatkor bezárják a Sóházat és a Főépület déli bejáratát, hétkor a C épületet, este tízkor pedig a Főépület északi kapuját is, és ekkortól a benntartózkodási engedélyek sem érvényesek.

A Katonai Főügyészség elfogatóparancsa alapján vette őrizetbe az osztrák rendőrség Jakubinyi Róbertet, aki a gyanú szerint oroszok strómanjaként vásárolt, majd játszott idegen kézre több milliárd forint értékű Mol-részvényt - közli a Magyar Nemzet. A napilap úgy tudja, hogy a férfira - aki csak rövid időre utazott Ausztriába, és vissza akart térni thaiföldi búvóhelyére - katonai ügyészségi kihallgatás vár.

Az Index arról ír, hogy legalább 30 méteren leomlott annak a Béla király úti rezidenciának a kerítése, amelybe Sólyom László után most Schmitt Pál köztársasági elnök költözött. A szigorúan őrzött objektum kőkerítése körülbelül másfél éve omlott le az Alkony és a Csillagvölgyi út kereszteződésénél. Most egy kézzel mázolt, "Zárolt terület. Belépni tilos!" feliratú tábla olvasható a romos kőkerítésnél.

A Napi Gazdaság szerint még a szüret előtt új tulajdonosa lehet a volt Egervinnek. A felszámoló ismét eladásra hirdette meg az Integrált Borgazdaság Zrt. borászati üzemét a hozzá tartozó borpalackozóval együtt. A vagyonelemek iránt a felszámoló szerint komoly az érdeklődés a belföldi szakmai befektetők részéről, így érkezhet elfogadható ajánlat az üzemre és újraindulhat a termelés.

15 perccel lassabb az InterCity, mint 20 éve - közli a Pénzcentrum.hu. A portál annak kapcsán vizsgálta a járatokat, hogy 20 éve indultak az első magyar InterCity vonatok: a városok közötti expressz szerelvények elsőként Miskolc és Budapest között közlekedtek. Akkor azonban 1 óra 47 perc alatt tették meg ezt a távolságot, 2011-ben viszont ugyanez az út 2 óra 1 perc.

A Portfolio.hu arról ír: valódi sikerpályát fut be a magyar Anka Márton által alapított LogMeIn, amelynek részvényei az amerikai tőzsdén forognak: a papírok árfolyama a 2009-es kibocsátás óta a kétszeresére emelkedett és olyan ügyfeleket nyert meg magának a cég, mint például az SAP, vagy az IBM.

Hanganyag: Sigmond Árpád

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×