Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Schmitt: Mádl Ferenc nemcsak elődöm, barátom és példaképem volt

"Nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök" - mondta Schmitt Pál rövid sajtónyilatkozatában azt követően, hogy a Sándor-palotánál felállított emlékezési helyen gyászszalagot kötött a nemzeti lobogóra, és lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt köztársasági elnök fényképe előtt.

A Sándor-palota bejárata előtt a volt köztársasági elnök gyászkeretes fényképét tették ki egy asztalra, mellette két gyertyát, a nemzeti lobogót és egy csokor virágot helyeztek el.

Schmitt Pál gyertyát gyújtott Mádl Ferenc emlékére, majd beírt abba az emlékkönyvbe, amelyet a részvétnyilvánítók üzenetének közvetítésére helyeztek ki a Sándor-palota előtt.

A köztársasági elnök a csendes megemlékezésen, miután fejet hajtott a volt államfő fényképe előtt, azt közölte, hogy Mádl Ferenc temetéséről később intézkednek. A csendes megemlékezésre vasárnap este kilenc óráig és hétfő reggel nyolctól ugyancsak este kilenc óráig van lehetőség a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt.

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halála miatt gyászlobogókat tűztek ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országház épületére. Részvétét fejezte ki Orbán Viktor kormányfő, Tarlós István főpolgármester, Göncz Árpád, Erdő Péter és a parlamenti pártok vezetői is.

A 81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Ferenc akadémikus 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke. Az Antall-kormány megalakulásakor, 1990. május 23-án tárca nélküli miniszteri posztot kapott. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus 1-jétől az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is dolgozott, majd 1992. január 23-tól - a Vagyonügynökségtől megválva - a kormány nevében felügyeletet gyakorolt az Állami Bankfelügyelet felett. 1993 és 1994 között kultuszminiszter volt.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×