Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Átvették üzleteiket a bérlők a KÖKI Terminálban

Kulcsátadó rendezvényt tartottak szerdán a budapesti Kőbánya-Kispest metróvégállomáson és vasútállomáson épülő KÖKI Terminálban.

A hatvanezer négyzetméternyi bérbe adható kereskedelmi terület nyolcvan százalékának már van bérlője, ők vették át a területüket végső kialakításra, hogy szeptember közepén megnyílhasson a létesítmény - mondta László Márton, a beruházó R-CO Zrt. igazgatója a helyszínen.

Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), Kőbánya polgármestere a főváros déli kapujának nevezte a terminált, amelynek elkészültével kulturáltabb kiszolgáláshoz jutnak az agglomerációból a fővárosba ingázók is. Jelezte, hogy a repülőtéri gyorsforgalmi útról is meg lehet közelíteni a KÖKI-t.

Gajda Péter (MSZP), Kispest polgármestere hangsúlyozta, hogy a két kerület határán épülő KÖKI-ben több ezer munkahely létesül.

A két kerületi polgármester annak örült a leginkább, hogy a területen megszűnnek a korábbi áldatlan állapotok. Ezt annak ismeretében különösen fontosnak tartják, hogy naponta 200 ezer ember fordul meg az állomásokon. A hasonló, úgynevezett intermodális létesítményeknél igen nagy a forgalom, ami előnyös a kereskedőknek.

A beruházás 30-40 milliárd forintba kerül, ebben szerepel a metró- és a vasútállomáson túl a buszvégállomás, 7 ezer négyzetméternyi iroda, egy 1.900 férőhelyes mélygarázs és egy külön P+R parkoló kialakítását is - ismertette a beruházó. Az irodák bérleti díja havonta és négyzetméterenként 10-11 euró.

Az ötszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek már elkeltek. A bérbeadást és az üzemeltetést a Jones Lang LaSalle végzi.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×