eur:
388.83
usd:
361.96
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Fejér megyében folytatja országjárását Schmitt Pál

Fejér megyében folytatja országjárását az államfő. Schmitt Pál ma Székesfehérvárra, Mórra és Bicskére látogat. Az államfőt Cser-Palkovics András polgármester, Dorkota Lajos kormánymegbízott és Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke fogadja.

Schmitt Pál ezután beszédet mond a városi közgyűlésben, majd kitüntetéseket ad át. A köztársasági elnök több egészségügyi intézményt és egy patikát is felkeres, valamint rendhagyó osztályfőnöki órát is tart. Schmitt Pál januárban kezdett országjáró körútján valamennyi megyét fel kívánja keresni. A köztársasági elnök eddig Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém és Jász-Nagykun-Szolnok megyében járt.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×