Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szigorú feltételeket szabott Újbuda a Zöld Pardonnak

Megújíthatja a Zöld Pardon és a Café del Rio közterület-használati engedélyét a XI. kerületi önkormányzat a képviselő-testület csütörtök este hozott határozata értelmében. Az engedély október végéig szól, akkor el kell bontaniuk az építményeket. A ZP már a döntés előtt megnyitotta kapuit a közönség előtt.

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel a döntés után azt közölte: a képviselők felhatalmazták az önkormányzatot a szerződések megkötésére és az engedélyek kiadására, amely október 31-ig szól.

Emlékeztetett arra, hogy az újbudai önkormányzat előzetesen bejelentette: elfogadhatatlannak tartja, és nem támogatja, hogy a ZP Kft., valamint a Dream Works Kft. által üzemeltetett szórakozóhelyek a korábbi évek gyakorlatának megfelelően működjenek.

Újbuda vezetése ezért döntött úgy korábban, hogy kizárólag szigorú feltételek teljesülése esetén terjeszti a testület elé a döntést: amennyiben az üzemeltetők rendezik az önkormányzat felé fennálló tartozásukat.

Tekintettel arra, hogy mindkét társaság elfogadta és teljesítette az önkormányzat előírásait, csütörtökön Újbuda képviselő-testülete felhatalmazta az önkormányzatot a szerződések megkötésére és az engedélyek kiadására - tette hozzá Hoffmann Tamás.

A polgármester közölte azt is, hogy a képviselők döntése értelmében a szórakozóhelyeket üzemeltető társaságok feltételek betartása mellett vehetik birtokba a közterületeket. Így például megemelt, egyenként 22 millió forint bérleti díjat kell fizetniük a közterületek használatáért, továbbá egyenként 16 millió forintos hozzájárulást kell fizetniük a közrend és köztisztaság emelt szintű biztosításáért, valamint a folyamatos zajszint-mérés érdekében. A feltételek közé tartozik, hogy a szórakozóhelyeknek be kell tartaniuk a törvény által előírt zajhatár-értékeket.

A szórakozóhelyek október 31-ig tarthatnak nyitva, majd kötelességük az eredeti állapot helyreállítása, azaz a meglévő felépítmények bontása és a közterület parkosítása. A polgármester jelezte: a közterület rendezése után az önkormányzat a területen országzászlót állít.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×