Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Védőruhában és gumicsizmában nincs mit ünnepelni

Nem tartottak emlékező ünnepséget a vörösiszap sújtotta katasztrófa térségében az 1956 forradalom és szabadságharc 54. évfordulójának napján - Kolontáron és Devecserben egész nap a kármentesítésen, valamint az adományok elosztásán dolgoztak a szakemberek és az önkéntesek.

Az ünnepi megemlékezést, a koszorúzást sem a települések vezetői, sem a helybéliek nem hiányolták, akik az MTI tudósítójának szombaton azt mondták, "kisebb gondjuk is nagyobb most ennél".

"Aki úgy gondolja, hogy van okunk és időnk vagy akár lehetőségünk ünnepelni, emlékezni, az jöjjön ide, és nézze meg, mi van itt" - mondta Tili Károly, Kolontár polgármestere. A Veszprém megyei kistelepülés első embere úgy fogalmazott: halottaikra sem tudtak még emlékezni, és van olyan áldozat, akit nem tudtak végső nyugalomra helyezni.

Az október 4-én bekövetkezett katasztrófa során kilenc kolontári lakos vesztette életét, és a polgármester azt kezdeményezte, hogy ezt a napot nyilvánítsa gyásznappá a képviselő-testület.

A helybéliek koszorúkat és gyertyákat szombaton a templomdomb aljában lévő világháborús emlékműre akasztott emléktábla elé tettek, amelyre a katasztrófa bekövetkezte után azt vésették: "Az emberi hanyagság és kapzsiság természeti és emberi áldozataiért. 2010. október 4."

Devecserben mintegy hatszázan dolgoztak napközben a kármentesítésen, a városházát pedig a védelmi bizottság és az operatív törzs foglalta el. Az épület előtti téren, ahol korábban ünnepségeket, rendezvényeket tartottak, most tűzoltó- és rendőrautók parkolnak, az emberek pedig ünnepi öltözet helyett védőruhában és gumicsizmában járnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×