Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
322.94
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Már százmillió forint befolyt a kármentő alapba

Rövid idő alatt több mint 100 millió forint gyűlt össze a Magyar Kármentő Alapban a Veszprém megyei iszapkatasztrófa károsultjainak javára - jelentette be Szijjártó Péter.

Adójóváírást kapnak azok, akik adományt fizetnek be a Magyar Kármentő Alapba az iszapkatasztrófa károsultjainak javára - jelentette be a Parlamentben a miniszterelnök szóvivője. Az erről szóló javaslat már a kormány előtt van - tette hozzá Szijjártó Péter.

Az alapból biztosítják a rászorulók lakhatását és ellátását, és ebből finanszírozzák a közterületek, illetve a természeti környezet helyreállítását. Az adományok felhasználásáról a helyi önkormányzatok és a védelmi bizottságok vezetőivel közösen döntenek. Minden felajánlást ezekre a célokra fordítanak, az alap működési költségeit az állam állja - hangsúlyozta a miniszterelnöki szóvivő.

A Magyar Kármentő Alapba másfél banki nap alatt több mint 100 millió forintot fizettek be az adományozók, akik költségmentesen utalhatják el a pénzt. Orbán Viktor kormányfő felhívására az Egyesült Államokban az Amerikai Magyar Szövetség és az Amerikai Magyar Koalíció indított gyűjtést, amelyhez várhatóan csatlakozik egy amerikai magyar katolikus szervezet is.

Rövidesen elérhető a magyarkarmentoalap.hu, a sajtótól pedig az alap ingyenes reklámozását kéri a kormány.

Az InfoRádió kérdésére Szijjártó Péter közölte, hogy egyetlen kolontári vagy devecseri lakost sem kényszerítenek arra, hogy költözzenek vissza a házukba. A kormány megérti, hogy sokan nem akarnak többé ott lakni; velük közösen keresnek megoldást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×