Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
323.19
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Átvette megbízólevelét Tarlós István

Átvette megbízólevelét Tarlós István főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés október 3-án megválasztott tagjai Városháza dísztermében kedd reggel.

A Fővárosi Közgyűlés 33 tagját fővárosi listán választották meg a budapestiek, a főpolgármesterre pedig közvetlenül szavaztak. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) elnöke, Cserny Ákos adta át a főpolgármesternek és a képviselőknek a megbízólevelüket, a képviselők pedig a közgyűlés pénteki alakuló ülésén teszik le az esküjüket.

Miután az FVB megállapította, hogy az egyes jelölőszervezetek listáiról kik szereztek mandátumot, három szocialista képviselő és egy jobbikos lemondott fővárosi képviselői mandátumáról. Az ő helyükre a jelölőszervezetük jelentheti be, kinek kéri kiadni a mandátumot, de ezek az eljárások még nem fejeződtek be jogerősen. A lemondott képviselők helyére lépők, illetve azok, akik a keddi ünnepségen nem tudtak megjelenni (Jávor Benedek, Németh Szilárd és Tüttő Kata), megbízólevelüket később veszik át.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×