Nem hagyjuk magukra az érintetteket, segítünk nekik az újrakezdésben Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófája után - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben napirend előtti felszólalásában.
A kormányfő szerint a magyar választók két alkalommal hoztak megfellebbezhetetlen döntést arról, hogy az a világ nem jöhet vissza, amelyben a közérdeket nem lehet érvényesíteni a magánérdekkel szemben. "Most kell megmutatni, hogy a valóban a választók akaratát képviseljük. Ez az a perc, amikor be kell bizonyítanunk, hogy Magyarország immár elég erős és elszánt ahhoz, hogy a közérdeket érvényesítse a magánérdekkel szemben, és a magyar emberek oldalán álljon a hatalmasokkal szemben" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök kijelentette, hogy a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni. Orbán Viktor szerint erre addig van szükség, amíg a kormány előtt az ügy kapcsán álló négy feladatot nem oldották meg.
Feladatok
Első lépésként kártalanítani kell a károsultakat, és mivel nem természeti csapásról van szó, hanem emberek által előidézett károkozásról, nem az adófizetőknek, hanem azoknak kell fizetni, akik a károkat okozták.
Másodszor: biztosítani kell az emberek munkáját az üzemben. Közérdek az, hogy ne legyenek további kárvallottak, senki se veszítse el a munkáját, biztonságosan újra kell tehát indítani a timföldgyár működését.
Emellett biztosítani kell az emberek munkáját az üzemben, meg kell gátolni, hogy további károk keletkezzenek a környezetben és mielőbb ki kell vizsgálni a felelősség kérdését, meg kell nevezni a felelősöket - tette hozzá.
Meg kell gátolni, hogy további környezeti károk keletkezzenek - mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva: a közérdek az, hogy a közvélemény tisztában legyen az üzem és a tározók állapotával, a benne tárolt anyagok tulajdonságaival.
Mint mondta, alapos ok van feltételezni azt, hogy voltak, akik tudtak a tározó falának veszélyes meggyengüléséről, de magánérdekeik miatt úgy gondolták, nem érdemes azt kijavítani, és remélték, hogy nem történik meg a baj.
A negyedik feladat a felelősség felelősség kérdésének kivizsgálása és a felelősök megnevezése. A közérdek pedig az, hogy minél előbb megtörténjen a szigorú és fair felelősségre vonás, ami az első számú feltétele annak, hogy a jövőben az ajkaihoz hasonló katasztrófák ne történhessenek.
Tűzön-vízen a közérdekért
A magánérdekkel szemben a közérdeket a XXI. században csak a modern állam tudja érvényesíteni ahol és amikor arra szükség van. Márpedig katasztrófa idején, illetve minden olyan területen, ahol az ember által előidézett katasztrófa veszélye fennáll, az államnak a közérdeket a magánérdekkel szemben érvényesíteni elsődleges kötelessége. Csak az állam van abban a helyzetben, csak az államnak vannak, illetve lehetnek törvényes eszközei arra, hogy ezt megtegye. Olyan megoldást kell tehát találni, amely az államot cselekvő helyzetbe tudja hozni a négy feladat megoldásában. Ezért szükséges a vörösiszap-katasztrófát állami irányítás és állami vagyonzár alá vonni - fejtegette Orbán Viktor.
A kormányfő ennek érdekében kezdeményezte, hogy az Országgyűlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét. Mint mondta, a kormány azt javasolja, hogy a parlament még hétfőn hajtsa végre az ehhez szükséges törvénymódosítást.
A kormányfő szavai szerint a katasztrófa ügyének megnyugtató lezárásáig a biztos hatáskörébe rendelik a Mal Zrt. teljes körű felgyeletét, irányítását és vagyonkezelését. Mint mondta, ezt annak érdekében teszik, hogy az üzemben minél hamarabb újrainduljon a biztonságos termelés, megkezdődhessen a kárvallottak kártalanítása, elhárítsák a további környezeti veszélyeket és minél előbb megállapítsák a felelősséget.
Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy a rendőrség őrizetbe vette a Mal Zrt. vezetőjét, Bakonyi Zoltánt, akinek előzetes letartóztatását kezdeményezte.
Helyre kell állítani az életet
Orbán Viktor azt mondta: akik jártak a helyszínen, tudják, hogy valóság a tudósításoknál is megrendítőbb. A romok között járva a kormányfő arra gondolt, ha a katasztrófa éjszaka közepén történik, akkor mindenki meghal. Így a többség túlélte, de a térség elpusztult, ott nem lehet élni, ahol az iszap végigzúdult - tette hozzá.
A mi felelősségünk és kötelességünk visszaállítani az élet lehetőségét és érvényesíteni az emberek közös érdekeit. Mielőbb helyre kell állítani az életet a katasztrófa térségében - emelte ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor arra szólított fel mindenkit, hogy csatlakozzon az összefogáshoz a károsultak megsegítése érdekében.
Már itthon is megvásárolható egy új eszköz, ami nagyon hasznos a cukorbetegeknek