Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.91
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Miben segíthet a nyelv- és beszédtechnológia?

Két éve alakult a Nyelv- és Beszédtechnológiai Platform, amelynek elnöke az évforduló alkalmából rendezett konferencia szünetében az InfoRádiónak elmondta: elsősorban a közigazgatási és ipari szférára koncentrálnak, ám érdekes felfedezés volt, hogy például az intelligens házak tervezésekor is megjelenhetnek a beszédtechnológiai irányú fejlesztési igények.

A terület főbb fejlesztési irányainak meghatározását és ahhoz megvalósítási tervek kidolgozását tűzte ki fő célul két évvel ezelőtti indulásakor a Nyelv- és Beszédtechnológiai Platform. Ezt sikerült teljesíteni, de még sok a teendő, hiszen az egyelőre viszonylag kevéssé ismert, a digitális kommunikáció világában azonban minden terültet érintő technológia alkalmazási lehetőségeit bemutassák - mondta az InfoRádiónak az elnök, Váradi Tamás.

A nyelv- és beszédtechnológia körébe tartozik egyebek mellett a gépi fordítás fejlesztése vagy a keresők tökéletesítése, hogy azok ne csupán betűsorozatok alapján dobják ki az eredményt, hanem segítsenek a vizsgált szövegekből intelligens módon kinyerni a tudást - magyarázta a platform elnöke.

Váradi Tamás hozzátette: a platform azon is dolgozik, hogy megjelölje azokat az ágazatokat, fejlesztési irányokat, amelyek kitörési pontot jelenthetnek. Ilyen a többi között az ipari szféra vagy közigazgatás, amelynek minden szintjén hasznosak lehetnek a nyelv- és beszédtechnológiai vívmányok.

A platform gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki az építőiparral is - mondta az elnök, megjegyezve: az intelligens házakban is rengeteg lehetőség van a fejlesztések alkalmazására, ilyen lehet az épület berendezéseinek hanggal való irányítása, vagy egy esetleges vészhelyzetben a menekülők hangos tájékoztatása.

Váradi Tamás hangsúlyozta: igen fontos feladat a technológia eljuttatása az ipari alkalmazásokhoz.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×