Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
322.58
bux:
148435.55
2026. november 4. szerda Károly

Tasnádi Péter házi őrizetben

Egy hónapra házi őrizetet rendelt el a bíróság Tasnádi Péterrel szemben, társa szabadlábon maradhat, a végzés nem jogerős - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Skoda Gabriella elmondta: az ügyészség megfellebbezte a döntést, mert az indoklás szerint mindkét gyanúsítottal szemben szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés részben a szökés, részben pedig a tanúk befolyásolása, megfélemlítésének veszélye miatt.

A szóvivő szerint a bíróság két héten belül meghozhatja döntését az ügyben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap négy órán át tartó meghallgatás után halasztotta mára a döntést, a még csütörtökön őrizetbe vett Tasnádi Péter előzetes letartóztatása ügyében.

Tasnádi Péterrel szemben 6 éve indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda; a többi között azzal vádolták, hogy meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát, az utasítására anyósát leöntötték sósavval, valamint szintén az ő megbízásából több embert késeltek meg és több autót gyújtottak fel. Tavaly nem jogerősen hat év börtönre ítélte a bíróság a férfit többek között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében, és felbujtóként elkövetett, két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettében.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×