eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Nem várunk engedményt Moszkvától - lapszemle

A Népszabadság arról ír, hogy az önkormányzati választások utánra halasztották Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes szerdára tervezett budapesti látogatását.

A lap úgy tudja: a megbeszélésen a két ország közötti, elsősorban energetikai jellegű vitákban nem várható előrelépés, legalábbis a magyar fél nem készül semmilyen megállapodás aláírására. Napirenden szerepelhet még a 2015 utáni gázbehozatal kérdése, a paksi atomerőmű bővítése, valamint a Déli Áramlat magyarországi szakaszának ügye. A Népszabadság megjegyzi: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter először augusztus végén járt hivatalosan Moszkvában, ám a vitás kérdéseket - mint például a Malév ügye, illetve az orosz Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő Mol-pakett esetleges megvásárlása - nem tudta sikerre vinni.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy egyre reménytelenebb helyzetbe kerül az észak-erdélyi autópálya megépítése. A hat éve megkezdett, 415 kilométer hosszúságúra tervezett sztrádának eddig mindössze az egytizedét adták át a forgalomnak, mert a román állam folyamatosan késlekedik a kifizetésekkel. Most magyarországi és román parlamenti és önkormányzati képviselők közösen lobbiznak a bukaresti kormánynál a munkálatok felgyorsításáért.

Az Index.hu beszámol arról, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a múlt héten a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének szakmai szervezetei előtt vezette elő a környezetvédelmi termékdíj fizetésének módosítási terveit. Az államtitkár az Index birtokába jutott összefoglaló szerint az egyeztetés címén összehívott találkozón leszögezte: "termékdíj lesz, és kész". Illés Zoltán azt is jelezte, hogy "minden el van döntve", a találkozón meghallgatja ugyan a szervezetek véleményeket, de kompromisszum nem lehetséges. A terv lényege, hogy a gazdasági szabályozóként környezetvédelmi céllal bevezetett termékdíj fizetési kötelezettséget - a díj kisebb mértékű, 10-20 százalékos mérséklése mellett - az eddigieknél jóval szélesebb körre fogják kiterjeszteni.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a költségvetési intézmények kifizetetlen számlaállománya augusztusban elérte a 30,6 milliárd forintot, az előző hónaphoz képest 2,3 milliárd forinttal nőtt. Az összes adósság 47 százaléka a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetnél keletkezett, nagyrészt az orvos-egészségügyi centrummal rendelkező egyetemeknél. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kifizetetlen számlaállománya egymilliárd forint volt augusztusban. A Magyar Állami Operaház tartozása a beszállítók felé 329 millió forint, amiből a 60 napon túli tartozás alig 62 millió forint.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy az esztendő első nyolc hónapjában csupán 1,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a tavalyi nyolc havi 1,8 milliárddal szemben. Az idei rossz szezont jelentősen meghatározta a kedvezőtlen időjárás; emiatt ugyanis hét nap teljes üzemszünet volt a személyhajózásban, vagyis nem közlekedtek sem a menetrend szerinti, sem a sétahajók. Május végén másfél nap után be kellett zárni a cég háromnaposra tervezett Nemzetközi Vízisport- és Szabadidő Kiállítását is.

A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy a népesség elöregedése egyre nagyobb nyomást gyakorol a nyugdíjrendszerre, az évek előre haladtával fokozatosan csökken az egy nyugdíjasra eső dolgozók száma. Becslések szerint az éves nyugdíjhiány 1900 milliárd euróra tehető az Európai Unióban, ami az idei bruttó nemzeti termék (GDP) 19 százalékának megfelelő összeg. A nyugdíjhiány elleni küzdelem nem orvosolható egyetlen beavatkozással, ezért egy átfogó intézkedési terv kidolgozása szükséges. A magasabb hozam elérése hosszú távon nem biztosítható, az állami szerepvállalás emelése is csak félmegoldás, az alacsonyabb életszínvonal elfogadását valószínűleg sokan elutasítanák, akárcsak a nyugdíjkorhatár további emelését. Ezen intézkedések megfelelő elegye azonban megoldást jelenthet a különbözet eltüntetésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×