Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Szekeres Imre: Gyurcsány rosszkor és rosszul döntött

Szekeres Imre szerint Gyurcsány Ferenc tavaly tavaszi kormányfői-pártelnöki lemondása helytelen, rosszul időzített és kivitelezett lépése volt, a Bajnai Gordon miniszterelnökkel végigvitt válságkezelést azonban majdnem száz százalékban teljesítette az MSZP. A párt elnökhelyettese erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Lehetetlen helyzet elé állította az MSZP-t Gyurcsány Ferenc tavaly márciusban azzal, hogy távozott a kormányfői és pártelnöki posztról. A politikus erről fél órával a kongresszus kezdete előtt tájékoztatta a párttársait - mondta az InfoRádiónak a szocialisták alelnöke, aki máig úgy gondolja, hogy ez rossz döntés volt, rosszul időzítve és kivitelezve.

Szekeres Imre szerint Gyurcsány Ferenc lemondása, és a néhány héttel későbbi európai parlamenti választások kudarca is hozzájárult ahhoz, hogy a szocialisták rosszul szerepeltek az idei választásokon. Az idei tisztújító kongresszusra az elnökség beszámolót készített ennek okairól, és az elmúlt egy és negyed évről, amely rendkívüli körülmények között telt, hiszen két kormány is alakult - magyarázta a politikus.

A gazdasági válságkezelés beindítása ugyanakkor sikeres volt: azt majdnem száz százalékra teljesíteni tudták - tette hozzá Szekeres Imre, megjegyezve: tisztában van vele, hogy ma ezt még senki sem köszöni meg nekik, de néhány hónap, év múlva a magyar társadalom elismeri majd azon döntésük pozitív eredményeit, hogy felvállalták a helyzet rendezését.

Tavaly áprilisban ugyanis arról kellett dönteniük - magyarázta az MSZP alelnöke -, hogy adjanak-e utat az előrehozott választásoknak, és ezzel átadják-e a válság megoldását a Fidesznek, ezzel akár több hónapnyi időt vesztve, vagy felvállalják-e a népszerűtlen intézkedéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×