Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Kormánydöntések a gazdasági növekedés beindításáért - a nap legfontosabb hírei

A gazdasági növekedés beindításához szükséges kérdésekről döntött a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György elmondta: évi 500 millió forintos nyereségig, a második félévben tehát 250 millió forintig 10 százalékos társasági adót kell fizetni. Hozzátette: döntött a kormány 10 kisadó megszüntetéséről, hetet még az idén, hármat jövőre szüntetnek meg, és elfogadták az adórendszeren kívüli kereset szabályait is. Matolcsy György azt is közölte, hogy a jövőben a beruházásoknál a mai 51-gyel szemben 33 engedélyre lesz szükség. A miniszter arról is beszámolt, hogy a költségvetés a bankoktól 120 milliárd, a biztosítóktól 36 milliárd, a pénzügyi szféra többi vállalkozásától pedig 30 milliárd forintot vár. Mint mondta: a bankok mérlegfőösszeg, a biztosítók nettó díjbevétel, a pénzügyi szektor többi szereplője pedig szintén nettó árbevétel típusú alapon fizeti majd a bankadót. A kormány arról is határozott, hogy az év végig megmarad a gázár-kompenzáció; erre 11 milliárd forintos keretet biztosítanak. A kabinet döntése értelmében az idén is lesz központi tűzijáték az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál.

Bakondi György lesz a katasztrófavédelem vezetője

Leváltják Tatár Attila tűzoltó altábornagyot, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét - erősítette meg a távirati iroda értesülését több, neve elhallgatását kérő forrás. A tűzoltóság és a polgári védelem szakmai felügyeletét ellátó szervezet új vezetője júliustól Bakondi György lesz, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet.

Új vezető a MÁV élén

Lapértesülés szerint Szarvas Ferenc, az Államadósság Kezelő Központ jelenlegi vezetője váltja Andrási Miklóst a MÁV élén. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a vezetőváltás a július 10-ei vasutasnap után lesz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem kommentálta a lap értesülését.

Türelmi idő parlagfű-mentesítésre


Az árvíz és belvíz miatt türelmi időt adott a parlagfű-mentesítésre a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor elrendelte, hogy a földhivatalok és a jegyzők az ellenőrzéskor elsősorban a műveletlen területekre figyeljenek, az árvíz által sújtott gazdáknak pedig adjanak haladékot a kaszálásra. Az agrárgazdasági államtitkár szerint az ideiglenes rendelkezés csak a vis maior helyzet által érintett területekre vonatkozik. Czerván György elmondta: a türelmi idő addig tart, amíg újra lehet közlekedni a földeken.

Károsultak jelentkezését várja a kormány


E-mailben várja a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték idején megsérült emberek jelentkezését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A tárca közleményében hangsúlyozta: azok elektronikus leveleit kérik, akik már benyújtották a kártérítési igényt a bírósághoz, de még nem hoztak döntést ügyükben.

Szövetkeznek a kamarák


Megalakult a Duna Menti Kamarák Szövetsége; a dokumentumot Budapesten írta alá a nyolc Duna-menti ország regionális kereskedelmi és iparkamarájának vezetője. Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia és Bulgária együttműködésének célja, hogy az államhatároktól függetlenül összehangolják a Duna menti térségben lévő kamarák együttműködését.

Magyar elnök a román közszolgálati rádió élén

Romániában magyar nemzetiségű elnököt választottak a közszolgálati rádió élére; a médiumnak korábban még soha nem volt magyar vezetője. Demeter Andrást, aki eddig a román művelődési minisztérium államtitkári posztját töltötte be, korábban pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója volt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelölte a posztra. Demeter András az ellenzéki Szociáldemokorata Párt jelöltjével, Ovidiu Miculescuval azonos számú voksot kapott a közszolgálati rádió és televízió igazgatótanácsától, végül a parlament döntött - 237 igen szavazattal 2 ellenében - a magyar jelölt mellett.

Jövőre csatlakozhat Horvátország az EU-hoz


Megnyitották az utolsó három fejezetet Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak keretében - jelentették be Brüsszelben. Gordan Jandrokovic horvát külügyminiszter azt mondta: reményeik szerint a csatlakozási szerződést a jövő év első felében - a magyar soros uniós elnökség alatt - alá is írhatják, és Horvátország 2012-ben a közösség tagjává válhat.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×