Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az MSZP "fékjavító programot" hirdet

"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat.

Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: társadalmi ellensúlyokra van szükség, ezért a közvéleményt kell a negyedik hatalmi ággá tenni.

Tájékoztatása szerint a "fékjavító program" részeként az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul a kormánytisztviselői törvény újbóli elfogadása ellen. Kezdeményezi a médiatörvény zárószavazásának elhalasztását, valamint levelet küldött ez ügyben Neelie Kroes EP-biztosnak és az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjének.

Emlékeztetett arra, hogy a közjogi ellensúlyok lebontásának és szűkítésének két eszköze van: új törvények elfogadása és olyan személyi döntések, amelyekkel Fidesz-frakciótagok kerülnek különböző posztokra.

Lendvai Ildikó a közjogi fékek lebontásának folyamatából az önkormányzatokban az ellenzéki kontroll szűkítését, a jegybank folyamatos támadását, Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosi kinevezését, Domokos László ÁSZ-elnöknek jelölését, a médiahatósági összevonásokat és Szalai Annamária várható kinevezését, illetve Schmitt Pál Fidesz-alelnök államfőnek jelölését emelte ki.

Kitért arra: Schmitt Pál, Orbán Viktor embere tesz majd javaslatot államfőként a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére.

Ezzel a három hatalmi ágból egy lett - fogalmazott.

Szavai szerint a múlt hét a "gátromolás hete" volt, mert a lezajlott a köztisztviselői törvény újraszavazása, benne az indok nélküli elbocsátással, és a médiatörvény módosítói javaslatainak elutasítása. Ide sorolta azt is: megtörtént a próbája annak is Kárpáti Zsuzsannánál, hogyan lehet megalázó módon azonnal kirakni kormánytisztviselőket. Schmitt Pál programjából pedig kiderült: ő nem lesz a gyors törvényalkotásnak sem a gátja, sem az ellensúlya.

Lendvai Ildikó úgy látja: különösen azért is kellenek a fékek, mert a kormánykerék nem fordul jó irányba és anyagi kárt okoz az embereknek. Példaként a forint és a svájci frank árfolyamának alakulását említette.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a lakáshitek 90 százaléka svájci frankban van, és havi 50 ezer forintos törlesztésénél 7-15 ezer forinttal is emelkedhet törlesztő részlet.

Fogarasiné Deák Valéria szocialista politikus a sajtótájékoztatón közölte: július 1-jén, a Köztisztviselők Napján tartanak először - majd utána kéthetente - ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket kormányhivatalokból vagy a közszférából elküldenek.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×