Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kész a 4-es metró déli alagútja: a Keleti pályaudvarhoz ért a fúrópajzs

Elérte a Keleti pályaudvart a 4-es metró déli fúrópajzsa, ezzel befejeződött a déli alagút építése - mondta az InfoRádiónak Klados Gusztáv, a DBR projektigazgatója, aki szerint leghamarabb 2013 végén vagy 2014 elején használhatják az utasok az új metróvonalat.

Öt hét alatt, műszaki hiba nélkül tette meg a Népszínház utca és a Baross tér közötti 450 méteres utat a 4-es metró déli fúrópajzsa, ez óriási teljesítmény - emelte ki Klados Gusztáv. A DBR projektigazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy az északi fúrópajzs várhatóan két hét múlva érkezik a Keleti pályaudvarhoz.

"Hátravan még a Baross tér és a Köztársaság tér, valamint a Köztársaság tér és a Rákóczi tér közötti kereszttárak építése, illetve az alagútfúráshoz használt szerkezetek eltávolítása. Ha a szakemberek ezzel elkészülnek, megkezdődhet a vágányok építése" - magyarázta Klados Gyula. Hozzátette, a budai oldal állomásai szinte teljesen elkészültek, a 4-es metró pesti állomásait azonban most kezdik majd építeni. "Ha minden jól megy, 2013 végén vagy 2014 elején már az utasok is használhatják az új metróvonalat, ám ehhez a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyét is meg kell kapnunk" - mondta.

Több mint 150 milliárdba kerülne a második ütem

Demszky Gábor péntek délelőtti sajtótájékoztatóján kiemelte, nemcsak a DBR, hanem az alagútfúrást végző Bamco is jól teljesített, mert a meghosszabbított határidő előtt befejezték a munkát. A főpolgármester azt szeretné, ha a metróépítő gárda együtt maradna, véleménye szerint ugyanis kulcskérdés, hogy a mostani csapat tudja-e folytatni a munkát a második és a harmadik ütemben.

Kitért arra is, hogy Budapestnek 69, a kormánynak 96 milliárdjába kerülne a második ütem. A szakma a hosszabbítás mellett áll, de nem tudni, hogy az unió azt mennyiben támogatná. A főpolgármester úgy véli, hogy ha a kormány beadja a pályázatot, akkor az EU megadja a támogatást. A kérdés, hogy ezt az "áldozatot" meghozza-e a főváros és a kormány - tette hozzá.

Több mint három éve építik a 4-es metró alagútját

A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, akkor indult el az első pajzs a Kelenföldi pályaudvarról 7,4 kilométeres útjára. A korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak 107 hét alatt kellett volna elérniük az Etele térre, de csak 2008-ban 245 hét késés halmozódott fel telekkisajátítási problémák és a Bamco többszöri leállása miatt. Az alagútfúrást végző Bamco a legutóbbi ütemtervéhez képest a szerkezet három-négy hónappal korábban ért a Keleti pályaudvarhoz. Az eredeti tervek szerint egy éve kellett volna a pajzsoknak megérkezniük a Baross térre.

A pajzsok Budán átlagosan tizenegy, a pesti oldalon tizenhat métert tettek meg naponta, a kész alagútba összesen 3750 alagútgyűrűt és 22 500 alagútfalazó elemet szereltek be. Az építés során rekordot is döntöttek: harmincegy métert haladtak az egyik pajzzsal egy nap alatt.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×