Orbán Viktor úgy fogalmazott: Európának alapvető változásokra van szüksége, és az eddiginél bátrabb cselekvés kell. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az élen halad a cselekvés gyorsaságát tekintve. Orbán Viktor azt mondta: a tisztességes közteherviselést célzó bankadó gondolatát most fogadták el az európai vezetők, míg a 29 pontos magyar gazdasági akciótervben már szerepel a célkitűzés. Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak a 2011 és 2020 közötti, átfogó gazdaságpolitikai stratégiáról. Döntöttek arról is, hogy januártól az euróövezet tagja lesz és bevezetheti a közös európai pénzt Észtország, Izlanddal pedig megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat.
Százmilliárdos károkat okozott az árvíz
A felmérések szerint elérik a 100 milliárd forintot az árvíz okozta károk - közölte a belügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Pintér Sándor elmondta: a védekezési munkákra már 30 milliárd forintot fordítottak. A politikus beszámolt arról is, hogy a folyók áradása miatt több mint három ezer lakóház rongálódott meg, csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 295 otthon vált lakhatatlanná. A következő napokban várható csapadék miatt hosszan tartó védekezésre készülnek a Tiszán Szolnok és az országhatár között. A folyó a keddi 954 centiméteres tetőzés óta csak hét centimétert apadt Szolnoknál.
Rendkívüli parlamenti ülés javasol a kormányfő
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását indítványozta a házelnöknél a kormányfő. Orbán Viktor a Schmitt Pálnak küldött levélben azt írta: a június 16-a és július 19-e közötti rendkívüli ülésszakra elsősorban a kormány múlt héten bejelentett gazdasági akciótervének végrehajtásáért lenne szükség. Közben a házbizottság ülése után a Fidesz frakcióvezetője arról számolt be, hogy június 29-ig az Országgyűlés elé terjesztik a 29 pontos gazdasági akciótervhez kapcsolódó törvényjavaslatokat. Lázár János közölte: döntöttek arról is, hogy a parlament június 28-án az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét, másnap pedig a köztársasági elnököt választja meg. Az ellenzéki pártok arra kérték a Fideszt, hogy biztosítson elegendő időt a törvényjavaslatok megvitatására.
Baranyay László lesz az MFB elnöke
Baranyay Lászlót nevezte ki a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójává Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a bank tulajdonosi jogainak gyakorlója. A tárca közleményében emlékeztet arra, hogy Erős János, a pénzintézet korábbi vezérigazgatója május 7-én ajánlotta fel lemondását és közös megegyezéssel távozott az MFB éléről.
Megszületett béregyezség a BKV-nál
Létrejött az egyezség a BKV-dolgozók idei béremeléséről, miután az ajánlatot eddig elutasító szakszervezet is aláírta a megállapodást. A társaság tájékoztatása szerint az üzleti terv tartása mellett évi fél százalékos alapbér-emelést kapnak a munkavállalók. A BKV biztosítja a Kollektív Szerződésben rögzített juttatásokat, valamint 2010-ben az év végi étkezési utalványt is.
Átépítés miatt fennakadások lesznek a budapesti közlekedésben
Átépítik a Károly körút Astoria és Deák tér közötti szakaszát, valamint a Március 15. tér környékét. Steiner Pál városfejlesztési tanácsnok közölte: a Budapest szíve program két újabb projektjének munkálatai hétfőn kezdődnek, ezért a következő hónapokban fennakadásokra lehet számítani a közlekedésben. Beleznay Éva, a Budapest szíve program projektmenedzsere az InfoRádióban azt mondta: a program célja, hogy erősítsék a történelmi városközpont kereskedelmi, igazgatási és kulturális szerepét.
Megfelelő minőségűek a napszemüvegek
Egyetlen kivételtől eltekintve valamennyi tesztelt napszemüveg megfelelt az elvárásoknak, és teljes mértékben kiszűrte az UV-sugárzást. A Teszt Plussz fogyasztóvédelmi magazin 24, más-más helyen vásárolt, különböző értékű és márkájú, gyerek-, férfi- és női modellt vizsgált meg. Az eredmény alapján az alig kétezer és a 120 ezer forintos napszemüveg is teljes mértékű UV-szűréssel rendelkezett, az egyetlen rossz minőségű egy piacon vásárolt termék volt.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes