Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Fidesz: Június 29-én döntsön a parlament az új köztársasági elnökről

A házbizottság elé terjeszti szerdán a Fidesz az indítványát arról, hogy mikor szavazzon az Országgyűlés az új köztársasági elnök személyéről. Ezen felül szeretnék, ha még júniusban megválasztanák az Állami Számvevőszék vezetőit, és lehetőség szerint június végén, július elején legalább két alkotmánybíró személyéről is döntsenek a képviselők.

Lázár János frakcióvezető elmondta: Orbán Viktor megkérte őt arra, hogy az előkészítést végezze el, ami azt jelenti, hogy június 28-án egészen biztos, hogy végső döntést hoz a Fidesz-KDNP-frakció az elnökjelöltjük személyéről. Addig mérlegelik a jelölteket és a jelölés körülményeit - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, miszerint fel vannak-e készülve arra, hogy az államfőválasztás esetleg többfordulós lesz, a frakcióvezető úgy válaszolt: az történik, ami az alkotmányban le van írva. Hozzátette, igyekeznek olyan személyt javasolni, aki nemcsak a kétharmad, hanem a háromharmad képviseletére is alkalmas lesz.

A politikus közölte: szorgalmazzák azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságáról még a nyári parlamenti ülésezés időszaka alatt érdemi döntés szülessen. Lázár János arról nem kívánt nyilatkozni, hogy ki lenne a Fidesz államfőjelöltje.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×