Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Elhunyt Bulányi György, a Bokor Bázisközösség alapítója

letének 92. évében elhunyt Bulányi György, a Bokor Bázisközösség alapítója, piarista szerzetes vasárnap délután - közölte Szilvásy László, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökségének titkára.

Bulányi György a piarista fenntartású Kegyestanítórendi Tanárképző Főiskolán (1936-1943), illetve a Pázmány Péter Tudományegyetemen (1938-1943) magyar-német szakon végzett. 1943-ban szentelték pappá a piarista rendben.

Ezután piarista gimnáziumokban tanított Sátoraljaújhelyen, Tatán, Debrecenben. Az utóbbi városban fogott hozzá a Bokor nevű kisközösség szervezéséhez, amelyet a korabeli hatóságok illegális államellenes szervezkedésnek minősítettek, és Bulányi Györgyöt 1952-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

1956-ban kiszabadult, és a budapesti belvárosi plébánián lett kisegítő lelkész. 1958 áprilisában ismét elfogták. A börtönből végleg 1960-ban szabadult. Ezután szállítómunkásként dolgozott, 1979-ben ment nyugdíjba.

A közösségek szervezésével Bulányi a szabadulása után sem hagyott fel. Miután a Bokor tagjai közül 1979-től kezdve egyre többen megtagadták a kötelező katonai szolgálatot, feltehetően állami nyomásra egyházi bíróság ítélte el teológiáját 1982-ben, majd ugyanebben az évben a Magyar Katolikus Püspöki Kar eltiltotta a nyilvános papi tevékenységtől. Ezt a korlátozást csak 1997-ben oldották fel.

Bulányi György életének utolsó éveit a piarista szerzetesek budapesti rendházában élte. 1996-ban Pro Humanitate et Libertate, 1997-ben Demény Pál-emlékérmet adományoztak neki. Több mint egy tucat teológiai témájú könyvet írt, között angol és német nyelvűt is.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×