eur:
397.18
usd:
356.58
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Tengerré változtatták a folyók Észak-Magyarországot

Hömpölyög a Bódva Szendrő felé a Bódva völgyében; több száz embert kellett kiköltöztetni pénteken késő éjjel. Továbbra is több út járhatatlan Borsodban, Gesztely települését a Hernád fenyegeti, Ócsanáloson csak a hadsereg páncélozott járműveivel lehet közlekedni. A Duna magas vízállása miatt már pénteken lezárták a fővárosban a rakpartokat, a Margit-szigeten pedig pakolják a homokzsákokat.

Azok a szakemberek, akik átjutottak a méretesebbnél méretesebb vízfolyásokon, úgy fogalmaztak: Szendrő felé a Bódva völgyben látni sem lehet a szárazföldet, mindössze egy-egy magasabb fa lombkoronája utal arra, hogy nem ott van a folyó medre.

Szendrőládnál házak sorai állnak vízben, a településen több száz embert kellett kiköltözni. A szomszédos Szendrőben már a fél várost víz borítja. Szaniszló János, a település független polgármestere azt mondta: "itt ekkora víztömegnél már nem lehet védekezni".

{{keretes_cim}}

Várhatóan vasárnap reggel nyitják meg az M1-es autósztrádának azt a részét, ahol péntek este Győrnél le kellett zárni egy sávot - közölte az állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője. Az éjjel tovább süllyedt a pálya, ezért ki kellett bontani - mondta Winkler-Virág András, hozzátéve, a 104-es kilométernél mindkét irányban óránkénti hatvan kilométerre korlátozták sebességet. (MTI)


A Borsod megyei Szalonnán szintén több család kényszerült otthonának elhagyására. A településen átvezető közúton 800 méteres szakaszon ömlik át a víz. A félméteres vízátfolyáson, amelynek a sodrása igen erős, gyakorlatilag szinte lehetetlen átjutni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán már vízben állnak azok az intézmények is, amelyekbe a kiköltöztetetteket helyezték volna el. Fehér Attila polgármester az InfoRádióban elmondta: a Kis-Sajó gyors áradása miatt eddig több mint 50 embernek kellett elhagynia otthonát, de sokakra vár még kitelepítés.

Edelénynél folyamatosan emelkedik a Bódva

Edelényben újabb utcákat vett birtokba a Bódva áradata, a folyó vízszintje folyamatosan emelkedik. Az árhullám szinte elképesztő méreteket ölt, csak nehéz rakodógépekkel, lánctalpasokkal lehet átjutni a víz által kettészakított település egyik oldaláról a másikra.

Mindenhol homokzsákok vannak. A sötétben fáklyákkal világítanak, hiszen a villanyoszlopokat már korábban áramtalanították. A belvárosi Bódva hídról szinte érinteni lehet a folyót. A töltések mentén még mindig rakják a homokzsákokat ott, ahol még lehet védeni.

A két héttel ezelőttihez képest összehasonlíthatatlanul nagyobb az áradat. Ettől függetlenül kitartanak a városban, ahol az ország szinte valamennyi részéréből érkeztek segíteni a védekezésben.

A vályogból épült házak már dőlnek össze az óriási árvíz miatti Edelényben, a város egyik részét - ahol korábban áttört a Bódva - már teljesen birtokba vette a folyó. Szombat délelőtt csónakkal járják körbe az utcákat, hogy azokat, akik esetleg még benn maradtak a házukban, ki tudják menekíteni. Hasonlóképp menekítik a rémült állatokat is.

Még mindig vannak járhatatlan utak

Számos út továbbra is járhatatlan az árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc határában továbbra is le van zárva a 3-as számú főút csomópontja, az M30-as autópálya lehajtója.

A borsodi megyeszékhelyet csak óriási kerülővel, Sajólád-Sajópetri-Kistokaj felé lehet elhagyni északkelet felé, azoknak is erre kell kerülniük, akik Sátoraljaújhely, illetve Kassa felől érkeznek.

A Hernád áradása miatt megközelíthetetlen személyautóval Halmaj, Kiskinizs, Nagykinizs, Hernádkércs, Felsődobsza. A Bódva áradása miatt Rakacaszend, Tornabarakony, Tornaszentandrás.

Lezárták az Ond és Rátka, a Köröm és Girincs, valamint a Nagykinizs és Szentistvánbaksa közötti utat, Felsőzsolca belterületén a városon átvezető utat, s szünetel a teherforgalom a magyar-szlovák határon.

A Bódva áradása miatt nem lehet közlekedni egyebek mellett Szendrőlád és Edelény között.

<

Árvízhelyzet Borsodban (képgaléria)

13 órától teljesen lezárják a 2-es főutat Sződligetnél az áradások miatt - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A fővárosból Vác felé haladókat Gödnél, míg az ellenkező irányba közlekedőket Vácnál terelik majd el.

A Hernád is fenyeget

Iszonyatos vizet hoz magával a Hernád, talán még soha nem látottat - ekképp summázták a helyzetet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely lakói az MTI-nek szombaton reggel.

A Hernád menti település hídját már lezártak, az átkelő mentén lévő házak vízben állnak, megroggyantak, bármely pillanatban összedőlhetnek.

A Hernád mint egy tenger, sok helyen már átbukott a homokzsákokkal magasított, erősített gáton, a víz a hídnál a kerítések tetejét nyaldossa, nem sok hiányzik ahhoz sem, hogy már ne csak a híd alatt, hanem azon is hömpölyögjön.

A településre reggel hét óra után katonák érkeztek, a levegőben helikopter köröz. Homokot szállítanak, mobil wécéket helyeznek el több helyütt védekeznek.

Még urai vagyunk a helyzetnek, de a Hernád folyamatosan emelkedik, ezért bármi elképzelhető - mondta az InfoRádiónak Ócsanálos polgármestere. Madzin Tíbor hozzátette: a teelpülésen egyre kritikusabb a helyzet, és nagyjából 140 embert kellett eddig kitelepíteni. Ócsanáloson csak a hadsereg páncélozott szállító járműveivel lehet közlekedni.

Több mint 1500 személyt lakoltattak ki szombatra virradóra a kelet-szlovákiai Kassán, amelynek négy lakótelepét veszélyeztette a Hernád.

Egy nyugdíjasotthonból tűzoltók segítségével 21 mozgásképtelen beteget is elvittek, őket a helyi egyetemi kórházban helyezték el. Az elhagyott lakások, ingatlanok és vagyon védelmét a rendőrség biztosítja.

A városi válságstáb jelentése szerint előzetes intézkedésről van szó. Reggel a folyó vízszintjének emelkedése megállt, s amennyiben nem történik valami váratlan, a helyzet stabilizálódik.

A Kassa melletti Ruzín víztároló már megtelt, de a gátak egyelőre bírják a terhelést.

Már rakják a homokzsákokat a Margit-szigeten is

A Duna magas vízállása miatt a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) munkatársai szombat hajnaltól rakják a homokzsákokat a Margit-szigeten. Száztíz ember dolgozik jelenleg azon, hogy 1,5 kilométer hosszan gátat emeljenek a sziget mélyebben fekvő déli részénél.

Közölték azt is, hogy lezárták a több mint harminc csatornazsilipet és negyven árvízi kaput, az árvízi védekezés főként a Margit-szigetre és a Római-partra koncentrálódik, utóbbi részen a Királyok útján hat árvízi kaput már lezártak, szombaton további tizenkettővel folytatják. Ezen a szakaszon negyven ember dolgozik - közölte az FCSM.

Az Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat adatai szerint a Duna vízszintje Budapestnél szombat reggel 710 centiméter volt; a folyó legmagasabb vízállását 2006-ban mérték 860 centiméterrel.

Másodfokú készültség a Hármas-Körösnél

Szombat reggeltől másodfokú készültség mellett védekeznek a Hármas-Körös torkolathoz közeli, bal parti, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz tartozó szakaszán - közölte Keller Péter ügyeletvezető.

A folyón a tetőzés időpontja bizonytalan, jelentős mértékben a Tiszán levonuló árhullám függvénye, de elérheti a harmadfokú készültség szintjét is - tudatta a szakember.

Hozzátette: a Maroson jelenleg átmeneti tetőzés tapasztalható, az előrejelzések szerint a vízszint a következő napokban tovább emelkedik, ám várhatóan nem éri el a készültségi szintet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×