Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Matolcsy György a Pénzügyminisztériumba költözik

Már körvonalazódik, hogy az új minisztériumok mely kormányzati épületekbe költöznek. A miniszterek számának radikális csökkentése ellenére nem válik feleslegessé egy épület sem. A kormányfő az eddigi miniszterelnöki szobákba költözik az Országházban.

Az eddigi kormányzati épületeket használják majd az Orbán-kormány minisztériumai is, igaz, a kabinet struktúrájának jelentős átalakítása folytán viszont több tárcának vagy államtitkárságnak költöznie kell. A közigazgatási és igazságügyi tárca székhelye a Miniszterelnöki Hivatalnak és az egykori igazságügyi tárcának helyet adó Kossuth téri épületben lesz.

A pénzügyi és a gazdasági tárca összevonása csak szervezeti jellegű, a költségvetési és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó munkatársak maradnak az egykori Pénzügyminisztérium József Nádor téri épületében, a gazdasági ügyekért felelős főosztályok pedig az egykori nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca Szemere utcai, Honvéd utcai és Margit körúti épületeiben.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő óta a Szemere utcai épületben dolgozik, de hamarosan átköltözik majd a József Nádor térre - közölték minisztériumi illetékesek az InfoRádióval.

Innen csak a vagyongazdálkodással foglalkozó munkatársak kerülnek át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, amely a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Akadémia utcai épületében kap helyet. Itt lesz Fellegi Tamás miniszteri irodája is.

Az oktatást, kultúrát, szociális ügyeket, egészségügyet, és a sportot felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztérium központja pillanatnyilag az Egészségügyi Minisztérium Arany János utcai épületében van, de hamarosan a szociális tárca Alkotmány utcai ingatlanába költöznek az új minisztérium vezetői - tudta meg az InfoRádió. Ezen túl minden marad a helyén: az oktatás és kultúra a Szalay utcában, a szociális ügyek az Alkotmány utcában, az egészségügy pedig az Arany János utcában. A sport szakállamtitkárság a korábbi szociális tárca Hold utcai épületében működik majd.

A Vidékfejlesztési Minisztérium marad a Kossuth téri épületben, itt dolgozik majd a miniszter is, az egykori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium apparátusa pedig államtitkárságként marad a Fő utcában. Ettől függetlenül úgy tudjuk, az agrártárca épületében még van üres hely, így elképzelhető, hogy itt kap helyet néhány szakterület.

A Belügyminisztérium - bár az elmúlt kormányzati ciklusban nem létezett - de most visszakerül a korábban évtizedekig a tárcának helyet adó Roosevelt téri épületbe, ahol 2006 óta az Önkormányzati Minisztérium működött.

A Külügyminisztérium változatlan formában marad a Bem rakparton és a Fő utcában, a honvédelmi tárca pedig a Balaton utcában.

Orbán Viktor miniszterelnök az előző kormányfő által használt szobákat foglalta el az Országház Nándorfehérvári és Munkácsy terme között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×