Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
311.83
bux:
140895.68
2026. július 2. csütörtök Ottó

Adócsökkentést várnak a cégvezetők az új kormánytól - hetilapszemle

A Figyelő által közölt vállalatvezetői felmérésből kiderül: az üzleti döntéshozók elődjének lényegesen megjavított folytatásaként értékelik a Bajnai-kormány tevékenységét. A Heti Válasz Járai Zsigmonddal közöl interjút, amelyben az egykori jegybankelnök kifejti: az új kormány első intézkedéseinek egyike a korrupciós csatornák elzárása kell, hogy legyen.

A Figyelő által közölt vállalatvezetői felmérésből kiderül: az üzleti döntéshozók elődjének lényegesen megjavított folytatásaként értékelik a Bajnai-kormány tevékenységét. Bírálják ugyanakkor az áfa-változtatást, a béren kívüli juttatások megadóztatását, a jövedéki adó emelését és a kabinet által bevezetett rehabilitációs adót. A kutatásból kiderül az is, hogy akik a szűk mozgástéren belül látnak manőverezési lehetőséget, azoknak a többsége inkább a Fideszben bízik. A vállalatvezetők által az új kormány számára megfogalmazott elvárások között első helyen szerepel az adócsökkentés és az adórendszer egyszerűsítése. Kiemelten fontosnak tartják a munkabérek után fizetendő járulékok csökkentését és a munkahelyteremtést; és sokak kívánsága a forintárfolyam stabilizálása, a hazai tulajdonú kkv-k támogatása, a beruházások ösztönzése valamint az adminisztrációs terhek csökkentése is.

A Heti Válaszban interjút olvashatnak Járai Zsigmonddal. Az egykori jegybankelnök kifejti: az új kormány első intézkedéseinek egyike a korrupciós csatornák elzárása kell, hogy legyen; a költségvetésből pedig ki kell húzni a felesleges kiadásokat. Az interjúból az is kiderül: Járai Zsigmond szívesen részt venne a Fidesz gazdaságpolitikájának kialakításában, ám aligha jegybankelnökként, mivel az a szék még hosszú ideig foglalt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×