Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
311.49
bux:
140410
2026. július 2. csütörtök Ottó

Jövő héttől kezdi el televíziós és rádiós kampányát a Jobbik

A Jobbik várhatóan jövő héten kezdi el televíziós és rádiós kampányát, amely mellett továbbra is erős közvetlen jelenlétet tart fent a választópolgárok között - mondta Dúró Dóra, a párt szóvivője

Dúró Dóra emlékeztetett arra, hogy a Jobbik eddigi sikereit is szinte kizárólag a választók közvetlen úton történő elérésével könyvelhette el. A párt elsősorban internetes portálokon, illetve lakossági fórumokon és utcai standokon próbált szavazatokat szerezni.

A Jobbik intenzíven képviselteti magát a világhálón található fórumokon, valamint közösségi és videómegosztó oldalakon, de az elmúlt hetekben saját nyomtatott hetilappal, valamint internetes televízióval, illetve egy, az egyéni képviselőjelölteket ismertető weblappal is előállt - fejtette ki a szóvivő.

Kiemelte: a kampányban összesen mintegy négyezer lakossági fórumot tartanak, ami azt jelenti, hogy néhány vidéki egyéni képviselőjelöltjük akár 50 rendezvényen is részt vehet a kampány során.

Emellett a Jobbik március 1-jén elkezdte óriásplakát-kampányát is, amelynek példányait egyre nagyobb darabszámban juttatja utcára a választásokig. A plakátok középpontjába - a televíziós és rádiós reklámokhoz hasonlóan - a "Radikális változást a nép nevében!" szlogen kerül - mutatott rá Dúró Dóra.

Hozzátette: a választók elsősorban Vona Gáborral, a párt miniszterelnök-jelöltjével, Morvai Krisztina EP-képviselővel, a Jobbik államfőjelöltjével, valamint Pörzse Sándor újságíróval, egyéni képviselőjelölttel és az országgyűlési választásokon szintén induló Balczó Zoltán EP-képviselővel találkozhatnak a Jobbik közvetett országos kampányában.

Dúró Dóra az MTI kérdésére nem tudta megmondani, mennyi pénzt emészt fel a Jobbik teljes kampánya, de szerinte meg sem közelítik a 386 millió forintos törvényi határt. Megjegyezte:a Jobbik tagjaitól és szimpatizánsaitól, illetve kis- és közepes vállalkozások segítségével teremtik elő a Jobbik népszerűsítéséhez szükséges forrásokat.

A Jobbik egyéni képviselőjelöltjeként is induló szóvivő megerősítette, hogy pártja a kormányra készül, ám a várt mandátumok számáról nem kívánt becslésekbe bocsátkozni.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×