eur:
389.28
usd:
361.42
bux:
68433.52
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Gyurcsány: A Jobbik megfertőzte a Fideszt - lapszemle

Rendkívül erőteljes előadást tartott tegnap este a Népszabadság szerint Gyurcsány Ferenc, aki lényegében most először szólalt meg nyilvánosan háttérbe vonulása után.

A volt kormányfő azt mondta: a Jobbik megfertőzte a Fideszt. Az őszödi beszédéről pedig úgy vélekedett, hogy az nem volt elég bátor. Úgy fogalmazott: "Ha van titok, ami felemel egy nemzetet, az nem a kormányban, hanem az emberekben van. Meg lehet ígérni, hogy lehet otthon pálinkát főzni, de ez nem egy nemzeti vízió. Az elmúlt négy évben kaptam hideget, meleget, pofonokat, volt, amit megérdemeltem. De ha van a Fidesznek történelmi bűne, akkor az, hogy az elmúlt négy évben a rendetlenség és a káosz apostola lett."

A Magyar Nemzet úgy tudja: szinte minden más terméket külföldről vásárolna jövőre a magyarországi Tesco a friss élelmiszereken kívül. A multinacionális vállalat elképzelései szerint 2011-től szlovák beszállítók látják majd el iparcikkekkel a lánc magyar egységeit. Emiatt idehaza több száz kis- és közepes vállalkozás mehet csődbe.

Az Index azt írja, hogy az Európai Parlament szakbizottságán nagy többséggel átment a húszhetes fizetett szülési szabadságról szóló javaslat, de London jelezte, az igazi vita még csak most kezdődik. Az EP várhatóan márciusban szavaz a jelentésről plenáris ülésén.

A kormány április 15-ig hirdetett moratóriumot a lakott ingatlanok elárverezésére, a piaci szereplők azonban arra számítanak, hogy ezután sem folytatódnak a kilakoltatások - közli a Napi Gazdaság. Ha egy bedőlt lakáshitel tulajdonosa kellően rugalmas, hetek alatt kitörhet a hitel fogságából - állítják szakértők -, ennek komoly piacbefolyásoló hatása csak akkor lehet, ha ezt egyszerre sokan látják be, és nagy tömegben kerülnek eladósorba az ingatlanok 70 százalékos értéken. A hitelükből kényszereladással szabadulók ugyanakkor már megmozgatták a legolcsóbb lakhatási lehetőségek iránti keresletet, főleg vidéken.

Tovább fokozhatják a társadalmi feszültségeket az Egyesült Államokban a bankároknak kifizetet bónuszmilliárdokról szóló hírek - derül ki a Világgazdaságból. A Wall Street-i bankok menedzsereinek a 2009-es év után kifizetett jutalmak a válság ellenére is 17 százalékkal emelkedtek, és összegük elérte a 20,3 milliárd dollárt. A Fehér Ház már többször felemelte hangját a válság közepette kifizetett bónuszok miatt, és szóvivője elmondása szerint Barack Obamát valósággal "frusztrálták" a Wall Street-i beszámolók.

10 éve nem akartunk ilyen kevés lakást építeni - összegzi a porfolio.hu. A 2008-as évhez képest a használatba vett lakások száma 11, az új engedélyeké 35%-kal csökkent 2009-ben. Tavaly mintegy 32 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 28 400 új lakásra adtak ki építési engedélyt. A fejlesztői lassításnak köszönhetően a visszaesés az év második felében volt erőteljesebb.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában óvatos emelkedést láthatunk. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén kiváló hangulatban indult a kereskedés, az OTP már több mint 1 százalékos pluszban van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×