eur:
388.45
usd:
360.75
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A HM felfüggesztette a vesztegetési ügyben érintett katonákat

A honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig a hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetése érdekében méltatlansági eljárás indult - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.

A HM ezt annak kapcsán tudatta, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség bejelentette: vesztegetés miatt nyomoznak, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot.

A szaktárca közleménye felidézi: február 17-én már tájékoztatást adtak arról, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal több hónapos felderítő munkáját követően feltárt egy olyan vesztegetési ügyet, amely a HM egyik közhasznú társaságánál történt, és a hivatal kezdeményezésére a Budapesti Katonai Ügyészség több héttel ezelőtt őrizetbe vett és eljárás alá vont hivatásos katonákat, vesztegetés gyanúja miatt.

A honvédelmi miniszter továbbra is elvárja a Katonai Biztonsági Hivataltól, hogy - ehhez az ügyhöz hasonlóan - amennyiben szabálytalanságot vagy visszaélést tár fel, azokban az esetekben azonnal járjon el, és haladéktalanul jelentse azt a Katonai Ügyészségnek. Úgy, ahogy azt most is tette - olvasható a kommünikében.

A szaktárca közleménye hangsúlyozza, hogy Szekeres Imre az esettel kapcsolatban fontosnak tartja közölni - mint ahogy azt kedden a köztársasági elnöknél tett látogatásakor nyilvánosságra hozta -: az, hogy van olyan személy, akire a bűncselekmény gyanúja vetődik, nem kérdőjelezheti meg a Magyar Honvédség, az abban becsülettel és tisztességgel szolgálók érdemeit. Mindez nem árnyékolhatja be a Magyar Honvédség elmúlt négy esztendőben elvégzett kiemelkedő munkáját, azoknak a tisztességes katonáknak a teljesítményét, akik itthon és külföldön bizonyították elhivatottságukat, hazaszeretetüket.

A Budapesti Katonai Ügyészség tájékoztatása szerint vezető beosztású személyek, a honvédségi beszerzések után anyagi ellenszolgáltatást kértek a honvédségi tulajdonban lévő gazdasági társasággal szerződő más gazdasági társaságoktól. A gyanúsítottak több millió forintot vettek át, melyet egymás között elosztottak. Eddig két tábornokot, két ezredest és egy századost is gyanúsítottként hallgattak ki.

A gyanúsítottak között van a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Főosztály jelenlegi és volt vezetője. A volt vezető katonai attaséként teljesítette szolgálatát, az ügy miatt hazarendelték szolgálati helyéről - olvasható az ügyészség közleményben.

A közlés szerint érintett a védelemgazdasági főosztály, főosztályvezető ezredes rendfokozatú helyettese és a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alatt álló állami tulajdonú HM Currus Zrt. vezérigazgatója is. Kitértek arra is, hogy a nyomozás során több személyt őrizetbe vettek, vagy elrendelték előzetes letartóztatásukat, de olyan is van, aki szabadlábon védekezhet.

A honvédelmi miniszter kedden Sólyom László köztársasági elnöknél járt. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) aznapi tájékoztatása szerint az államfő a honvédséggel kapcsolatos ügyekről kért tájékoztatást Szekeres Imrétől. Az államfőnél kedden korábban Kovács Tamás legfőbb ügyész és Kovács Árpád katonai főügyész is járt a Sándor-palotában, akik arról tájékoztatták Sólyom Lászlót, hogyan áll a honvédséggel kapcsolatos ügyek vizsgálata.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×