Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
309.24
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Luxusmetró és fénymásoló - Antal Attila ügyei

Sajtóértesülések szerint a luxusmetró és a fénymásoló-számlálásról készített tanulmány ügyében gyanúsítják Antal Attilát, a BKV vezérigazgatóját hűtlen kezeléssel. A rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt.

Az Index információi szerint két ügyben gyanúsítják Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját. Az egyik a luxusmetró-tanulmány ügye, amit a hírportál hozott nyilvánosságra tavaly. Ennek során a BKV tízmillió forintot fizetett a Soda Reklám Kft-nek egy a kisföldalatti luxusmetróvá pozicionálásáról szóló munkáért. A másik ügy aktája szerint a BKV 2007-ben bruttó 19,2 millió forintot költött el saját fénymásoló-állományának teljes felmérésére.

Megkeresésünkre Tafferner Éva, a BRFK szóvivője sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta az értesülést. Azt azonban elmondta, hogy összesen 110 végkielégítést és 144 tanácsadói szerződét vizsgálnak a BKV-nál.

"Magának az eljárásnak több szála van, egy részről vizsgáljuk az úgynevezett tanácsadói, vállalkozói szerződéseket - mintegy 140 cégét. A nyomozás másik része a végkielégítésekkel kapcsolatos, most már több mint 100 személy végkielégítését vizsgálják a nyomozók" - mondta.

A kérdésre, hogy mi a helyzet a megvesztegetési üggyel, Tafferner Éva azt mondta: ezzel az üggyel nem a BRFK, hanem a reptéri rendőri igazgatóság foglalkozik.

A rendőrség tavaly április óta vizsgálja a BKV-s szerződéseket. A végkielégítések ügyében január elején vették őrizetbe a BKV majdnem 100 milliós végkielégítéssel távozó volt humánpolitikai igazgatónőjét, Szalainé Szilágyi Eleonórát. Pár napra rá Regőczi Miklóst és Bolla Tibort, a BKV egykori és jelenlegi vezérigazgató-helyettesét hallgatta ki a rendőrség Horváth Éva, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes volt szóvivőjének foglakoztatása miatt, a következő napon pedig Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt. Mindhármójukat hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Antal Attilát kedden vette őrizetbe a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával. A volt vezérigazgató panasszal élt gyanúsítása ellen, amelyet a Fővárosi Főügyészség nyolc napon belül bírál el.

A BKV kiemelt fővárosi projektjeivel összefüggésben is indítottak eljárásokat, így vizsgálják a 4-es metró beruházást, illetve a Margit híd felújítását is - mondta a Magyar Nemzetnek Ihász Sándor, fővárosi főügyész. Hozzátette: felvetődhet a cég vezetésében döntési és intézkedési joggal rendelkező személyek felelősségre vonása, és ugyanez a helyzet a tulajdonosnál, vagyis az önkormányzatnál is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×