Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.87
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Tölgyessy Péter: "Az ország érdeke, hogy a következő kormánynak sikerüljön"

Miközben Magyarországon összeomlanak a régi pártok, új, életképes politikai csoport nem jelenik meg. Kivétel a Jobbik, amely azonban nemcsak az MSZP-nek, hanem a Fidesznek is komoly gondot okozhat - mondta Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Nagy árat kell fizetniük a szocialistáknak az elmúlt nyolc év kormányzati pozíciójáért: őket terheli ugyanis a felelősség a válságért, amely több irányból is az országra zúdult - mondta Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A politikai elemző szerint, mivel a szocialista frakcióban jövőre is döntően ugyanazok fognak ülni, akik az elmúlt évek történéseiért felelősek, rövid távon nehezen tudnak majd hitelességet felmutatni. Az MSZP csak a választások után lesz képes jelentősen átalakulni - tette hozzá.

A párt végrehajtotta a válságkezelés legkíméletlenebb intézkedéseit, a választási programjában azonban felhagyni látszik ezekkel, és megpróbál visszatérni a baloldali értékekhez, és ezzel a kádári kisemberhez. Nem lehet ugyanakkor elfelejteni, hogy a valódi intézkedések pont ezt a réteget szorongatták meg leginkább - fejtegette Tölgyessy Péter.

Mire lehet számítani?

Új pártot már nem lehet várni a baloldalon - véli az alkotmányjogász, aki szerint a szabad demokraták utódpártjainak is csekély az esélye, mert olyan tömörülésre senki sem szavaz szívesen, amelyről sejteni lehet, hogy feleslegesen kapja a voksot.

Az SZDSZ utódpártjai ebben a helyzetben vannak, és Tölgyessy Péter szerint a Lehet Más a Politikának is ez az alapvető problémája. Az LMP egyelőre nem tudja elhitetni magáról, hogy képes elérni az öt százalékos parlamenti küszöböt. Az alkotmányjogász szerint megdöbbentő azt látni, hogy miközben Magyarországon összeomlanak a régi pártok, új, életképes politikai csoport nem jelenik meg.

Egyedült a Jobbik példája mutatja, hogy lehetséges az áttörés, ha valaki létező, valóságos társadalmi szükségletet erőteljes szöveggel elégít ki, és ez nemcsak öt, hanem akár tíz százalék feletti eredményre is elég lehet. A Jobbik rettenetes válaszokat ad létező problémákra - mondja Tölgyessy Péter -, de a rendszer és az elmúlt húsz év tagadásának köszönhetően nagyon népszerűek a válaszai.

Egyelőre az MSZP az ellenfél

Egyelőre jól láthatóan az MSZP pozícióit rendítette meg a Jobbik kihívása. A párt a szocialisták gyengülésével párhuzamosan erősödött meg, de az is világos, hogy a Jobbik kihívása hamarosan a Fidesz köreivel fog ütközni. A kormányzati felelősséget vállaló Fidesznek pedig gondot fog jelenteni ez a fellépés - magyarázta a politikai elemző.

A Fidesznek nyolc évig nem volt dolga kormányon, ez alatt az idő alatt Orbán Viktor tulajdonképpen annyit tett, hogy ott volt, létezett és beszélt. A baloldal mindeközben olyan sok hibát követett el, hogy a csalódott szavazók szinte maguktól zúdultak oda a Fideszhez - fogalmazott Tölgyessy Péter.

Mi lesz a Fidesszel?

A Fidesz azonban a régi gondokból keveset oldott meg: továbbra is egy személyre alapozott párt, a politikai középnek nehezen van konkrét mondanivalója, és továbbra is benne van az a képzet, hogy akár erővel is téríteni kell. Az is látszik, hogy a Fidesz, tanulva az elmúlt két választás elvesztésének tapasztalataiból, alig kockáztat. A párt 2002-ben és 2006-ban is a hajrában veszítette el a választásokat. Most csak a baloldal felelősségéről, korruptságáról és alkalmatlanságáról beszél, és ezzel azt sugallja, hogy elég bedobni a Fidesz nevét, és ettől az ország minden gondja megoldódik. Csakhogy a választói várakozások felfokozása nemsokára a Fidesznek fog gondokat okozni - figyelmeztet az alkotmányjogász.

A Fidesz a remény eladásában erősnek bizonyul; nem konkrét programot vagy válságkezelést kínál. A magyar pártok egyébként is azt tapasztalták, hogy a konkrétumok csak gondot jelentenek, hiszen taszítják a választókat - mondta Tölgyessy Péter.

Mindeközben a magyar választások történetében még nem fordult elő, hogy fél évvel a szavazás előtt a többség úgy gondolja, az eredmény már eldőlt. A Fidesznek ez lesz az egyik legnagyobb gondja a választási kampányban. Ha nincs tét, akkor nehéz mozgósítani a szavazókat - vélekedett.

Orbán Viktornak a vereségek után hatalmas elégtétel lesz, ha ismét visszakerül a kormányzati pozícióba, ugyanakkor az is világos, hogy mivel a jobboldalon és a Fideszben nincsenek kontrollerők, nagyon sok fog az ő felelősségén és arányérzékén múlni. Sokan vannak a baloldalon, akik eleve azt gondolják a Fideszről, hogy csak bajt hozhat a kormányzása, és szinte készülnek arra, hogy most újabb négy rettenetes évünk jön - fejtegette a szakértő.

Tölgyessy Péter hangsúlyozta: az ország nem engedheti meg magának, hogy újabb éveket elvesztegessen, mert annak rettenetes következményei lehetnek. "Határozottan azt hiszem, hogy az országban mindenkinek az az érdeke, hogy a következő kormánynak, bárki alakítsa is azt, sikerüljön" - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×