Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mekkora kártérítést kapunk, ha késik a vonatunk?

Egy december harmadikától hatályos uniós rendelet alapján visszakérhető a vonatjegy árának egy része több mint egy órás késés esetén. A szabályozás emellett több ponton szélesítette a vasúton utazók jogait. Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-Start szóvivője elmondta, a késésre vonatkozó szabályok Magyarországon a hely- és pótjegyköteles járatokon érvényesek.

Az eddigi kártérítési szabályokat kiegészítve a 60 és 119 perc késéssel közlekedő hely- és pótjegyköteles vonatoknál a menetjegy árából 25 százalékot, a 120 vagy azt meghaladó késések esetén ezeknél a személyszállító vonatoknál 50 százalékot kell késés miatt térítésként megfizetni az utasoknak - mondta az InfoRádiónak a MÁV-Start szóvivője.

Balogh-Fazekas Anita hangsúlyozta: ez a szabályozás csak az intercity, illetve a nemzetközi viszonylatban, de belföldön is igénybe vehető, vagyis feláras vonatkora érvényes.

A szóvivő hozzátette: az Európai Unió utasjogi rendeletének megalkotásakor a tagállamoknak lehetősége volt bizonyos feltételek alól mentességet kérni, ha azokat nem tartották teljesíthetőknek anyagi és technikai okokból.

Bár az uniós rendelet szélesebb körben írná elő a térítést, a kormányrendelet alapján az a gyorsvonatokra nem, csak a hely- és pótjegyköteles vonatokra érvényes.

Ezt a szóvivő azzal indokolta, hogy a gyorsvonatokra a jegy érvényessége több nap is lehet, viszont a hely- és pótjegy köteles járatokon az utas kiválasztja az utazás időpontját, így bizonyítható, hogy azon a vonaton utazott, amely 60 vagy 120 percnél többet késett.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×