Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Oszkó: Badarság, hogy nem tartható a büdzsé

Oszkó Péter szerint részben nem megalapozottak, részben nem valósak azok a kockázatok, amelyeket közgazdászok fogalmaztak meg a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. A pénzügyminiszter manipulációnak tartja, hogy közvetlen költségvetési hiánynak tekintsük az állami vállalatoknál felhalmozódott adósságokat.

Badarság, hogy nem tartható a jövő évi költségvetés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Oszkó Péter pénzügyminiszter. A hétvégén közgazdászok azt fogalmazták meg, hogy a büdzsé mélyíti a válságot, míg Járai Zsigmond egykori jegybankelnök csütörtökön azt mondta, legfeljebb fél évig lehet a költségvetéssel elvegetálni.

A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar költségvetési hiányt finanszírozó Nemzetközi Valutaalap és Európai Bizottság az összes részadatot végignézve és számítást ellenőrizve jelentette be, hogy a 3,8 százalékos költségvetési hiány a terv szerint tartható. A kockázatok részben nem megalapozottak, részben nem valósak - tette hozzá.

Aki szerint a költségvetésben kockázatok vannak, és azért érvel, hogy a büdzsét ne fogadják el, az tudja, ez még nagyobb kockázatot jelentene, így értelmetlen felhívás volt, amit a 29 közgazdász a hétvégén aláírt - hangsúlyozta Oszkó Péter.

Példaként említette, hogy a társasági adóban nem növekedés van, hanem csökkenés, mivel a különadó megszűnik, míg az áfa folyamatosan felülteljesül, magasabbak a bevételek, amit a tárca prognózisa előre jelez, vagyis a tények nem igazolják vissza a kockázatokat.

A Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentésében is az szerepel, hogy a hiány 4,3 százalékos lesz, de ha a költségvetés a kockázatok fedezetére szolgáló tartalékokat nem költi el, akkor 3,8 százalék - emelte ki a tárcavezető, aki szerint ezt a 150 milliárd forintot nem is szabad elkölteni.

Rossz beidegződés

Oszkó Péter manipulációnak tartja, hogy közvetlen költségvetési hiánynak tekintsük az állami vállalatoknál felhalmozódott adósságokat. Az elmúlt 20 év rossz beidegződése, hogy a költségvetés konszolidálja az állami cégek adósságát - hangsúlyozta.

A pénzügyminiszter szerint az állami vállalatokkal is azt kell tenni, mint a költségvetéssel, vagyis a bevételeket és a kiadásokat egyensúlyba kell hozni. Oszkó Péter közölte, káros az az ellenzéki kommunikáció, mely szerint kormányra kerülésük után adófizetői pénzből úgy is konszolidálják a cégeket. Ez azt üzeni a cégeknek, hogy lehet így is gazdálkodni, és nem lesz motiváció a reformok végrehajtására - tette hozzá.

Oszkó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország azért nem hív le több pénzt a Nemzetközi Valutaalap hitelkeretéből és finanszírozza magát ismét a piacról, mert így javulhat a befektetői bizalom.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×