Infostart.hu
eur:
360.27
usd:
309
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Felajánlotta lemondását az MTV ügyvezetője - lapszemle

A Magyar Nemzet értesülései szerint felajánlotta a lemondását Medveczky Balázs, az MTV ügyvezetéssel megbízott alelnöke. Medveczky Balázs már közölte a szándékát a házelnökkel, és az MTV kuratóriumi elnökségével is, és a lap úgy tudja, feltételei is vannak.

Akkor távozik, ha a tévé megkapja a működéséhez szükséges költségvetési támogatást, a kuratóriumi elnökség pedig áldását adja a korábban már elvi szinten elfogadott 2,5 milliárdos hitelfelvételre. Medveczky továbbá azt is feltételül szabta az alapítvány irányító testületének, hogy annak politikai pártok által delegált tagjai egyhangúlag állapodjanak meg utódjának személyéről.

A Népszabadság cikkében arról lehet olvasni, hogy nemcsak a házastársak esnek egymásnak, az is gyakori, hogy felnőtt gyerekek bántalmazzák beteg szüleiket. Győrben intézkedett először a rendőrség, majd a bíróság is határozott az októbertől hatályos távoltartási törvény alapján. Azóta tíz bántalmazót tiltottak el ideiglenesen, legkevesebb 72 órára a családjától. Október előtt szinte csak akkor avatkozhattak közbe a rendőrök, amikor már folyt a vér. Az emberi méltóság szóbeli megsértése, a lelki terror korábban nem indokolta és nem is tette lehetővé az azonnali érdemi intézkedéseket. Az új jogszabály értelmében a rendőrség a helyszínen határozatot hozhat a 72 órára szóló ideiglenes megelőző távoltartásról. A családját bármilyen módon bántalmazónak el kell hagynia a lakást, s legkevesebb három napig nem is térhet oda vissza.

Hétfőn ejtette meg a parlament a 2010. évi legújabb adócsomag zárószavazását - olvasható az index.hu hírportálon. Érvényesült a papírforma, a csomagot elfogadták. Viszont az utolsó pillanatban, a zárószavazás előtti módosító javaslatként belekerült a csomagba, hogy a sztrádatörvény is változik, mégpedig az M3-as autópálya Vaja és Vásárosnamény közötti, húsz kilométeres szakasza nem 2 × 1, hanem 2 × 2 sávos lesz. A javaslatot mások mellett Veres János volt pénzügyminiszter jegyzi, csakhogy a Házszabály szerint a zárószavazás előtt már csak technikai jellegű módosítást lehet kezdeményezni. Az indítványt előzetesen a parlament alkotmányügyi bizottsága is elfogadta, igaz, mint a testület szabad demokrata alelnöke elmondta, mivel időhiányban voltak, átsiklottak felette. Hankó Faragó Miklós ettől függetlenül úgy látja, "súlyos törvényességi aggályokat vet fel az ügy, egészen hajmeresztő, a törvényhozói munka semmibe vétele, a ránk, képviselőkre vonatkozó szabályok felrúgása".

A Világgazdaság cikkében az olvasható, hogy a karácsonyi ajándékozási lázban bíznak a hazai könyvpiac szereplői. A válság sem a kereskedőket, sem a kiadókat nem kerülte el, ezt főképpen az első félévi eredményeik mutatják, érezhetően megcsappant a forgalom. A kiadók is erre az időszakra várnak, hiszen ilyenkor van a legnagyobb kereslet drága albumokra, minőségi gyerekkönyvekre és igényes ismeretterjesztő, gasztronómiai kiadványokra. Nem véletlen, hogy az új kötetek harmada az év vége felé jelenik meg.

Az év végéig még több állami közmunkaprogram indulhat el, miközben gőzerővel folyik a jövő évi programok előkészítése is - írja a Napi Gazdaság. A keret még a büdzsé véglegesítésétől függ, mint ahogy az is, hogy az Út a munkához program forrásainak mekkora része kerülhet át a Közmunka Tanács kezelésébe. A munkaügyi tárca azt is lehetővé tenné, hogy a munkaadó megkaphassa a rendelkezésre állási támogatás egy részét, így az abban részesülőket a versenyszféra is foglalkoztatná. A vállalkozók a munkahely-teremtési, illetve -megőrzési programok mellett sokat várnak az alkalmai vállalás egyszerűsítésétől is, ez nagy segítség lenne a mai kiszámíthatatlan rendelési viszonyok közepette.

Jelentősen vesztettek értékükből a szlovák lakások - írja a portfolio.hu. Míg 2008 során még 22,1 százalékkal növekedtek az átlagos lakásárak, addig 2009 első két negyedéve során 13,4 százalékkal olcsóbban lehetett lakóingatlanhoz jutni az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb vesztesnek a kislakások számítanak, illetve terület összehasonlításban Pozsony régiója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×