Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Ragadós a monoki példa

Ragadós a monoki példa: sorban vezetik be az önkormányzatok a szociális kártyát, vagy legalábbis már tárgyalnak róla a helyi közgyűlések. Az MDF országossá bővítené a rendszert, de a jogi és technikai részletkérdések megválaszolását a kormánytól várja. Az ombudsman és a szociális minisztérium egyelőre hallgat. Abban mindenki egyetért, hogy aki segélyt kap, az ne költhesse el alkoholra, cigarettára vagy szerencsejátékra.

Monok bevezeti a szociális kártyát - erről döntött a település közgyűlése. Ezentúl a szociális segély 60 százalékát erre a névre szóló, csak személyi igazolvánnyal együtt érvényes, fényképes, gyakorlatilag bankkártyaként funkcionáló kártyára utalja majd az önkormányzat, 40 százalékát pedig készpénzben kapják a rászorulók. A rendelkezésre állási támogatás teljes összege is a kártyára érkezik majd, és ezekből egyetlen forintot sem lehet cigarettára, alkoholra, vagy szerencsejátékra költeni - mondta az InfoRádióban Szepessy Zsolt monoki polgármester.

A Borsod megyei Monok után a Békés megyei Újkígyós önkormányzata is bevezeti a szociális kártya intézményét, bár ők a rendelkezésre állási támogatást jogi aggályaik miatt nem erre utalják majd, és a kártya csak az újkígyósi boltokban lesz használható. Szebellédi Zoltán polgármester szerint az adófizetők jogos igénye, hogy rászorulók ne alkoholra, cigarettára vagy szerencsejátékra költsék a segélyt.

Az MDF minden településen bevezettetné a szociális kártya intézményét, de a részletek kidolgozását a kormányra bízná. A párt országgyűlési képviselője, Herényi Károly már benyújtotta az erről szóló határozati javaslatot - mondta az InfoRádióban Pusztai Erzsébet, az MDF népjóléti kabinetvezetője.

A Népszava szerint idén legalább 500 önkormányzat csatlakozhat a szociális kártya rendszeréhez, miután mintegy 650 közgyűlés tárgyal, 19 testület pedig már döntött a bevezetésről.

Kovárik Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a távirati irodának, Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa pedig az InfoRádiónak azt mondta, hogy csak a monoki közgyűlés írásos határozatának ismeretében véleményezik a szociális kártya bevezetésének jogszerűségét, és szükség esetén az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×