Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Hét embert állítottak elő a fővárosban

Hét embert állítottak elő a rendőrök október 23-án Budapesten, közülük öt személyt nem a fővárosban zajló rendezvényekhez köthetően - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Bűncselekmény elkövetése miatt két főt állítottak elő, egyiküket garázdaság, míg a másikat hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt.

Öt embert szabálysértés miatt állítottak elő. Közülük ketten nem tudták magukat hitelt érdemlően igazolni, két főnél közbiztonságra veszélyes eszközt, egy személynél pedig pirotechnikai eszközt találtak a rendőrök.

Országosan a rendőrség október 22-23-án két esetben indított büntetőeljárást, illetve 71 személy ellen tett szabálysértési feljelentést.

Az Országos Rendőr-főkapitányság pénteki közleménye szerint országosan több olyan rendezvény volt, amelyeken a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület nevében vettek részt. Az érintett személyekkel szemben felmerült a gyanúja egyesülési joggal visszaélésnek, illetve feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételnek.

Október 23-ra az országban 492 olyan rendezvényt jelentettek be, amelyek mindegyike a gyülekezési törvény hatálya alá tartozott. A rendezvények biztosításában közel 3.500 rendőr valamint polgárőrök vettek részt. Az ORFK tájékoztatása szerint valamennyi rendezvény békésen zajlott.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×